full screen background image

A magyegyűlés támogatta az új rendőrfőkapitány kinevezését

A magyegyűlés támogatta az új rendőrfőkapitány kinevezését

2022.09.26. Ülésezett a Békés Megyei Önkormányzat közgyűlése szeptember 22-én Békéscsabán, a Megyeházán. Számos napirendi pontot tárgyaltak, többek közt a megye közúthálózatának állapotát, és munkaerőpiaci helyzetét is. Véleménynyilvánítás során a közgyűlés támogatta Vörös Ferenc rendőr ezredes kinevezését a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság élére, és döntött arról, hogy a megyei önkormányzat jövő évben is csatlakozik a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjrendszerhez.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke az ülést összegezve elsőként a megye munkaerő-piaci helyzetéről szóló tájékoztatóból sorolt adatokat. Mint elmondta, Békésben 2011-hez képest a munkanélküliek száma csökkent, a foglalkoztatási ráta nőtt, és kevesebb a közmunkaprogramban dolgozók száma.

– A regisztrált munkanélküliek száma 2011-hez képest jelentősen kevesebb lett, az akkori 28 ezerről az idei év első negyedévére 11 ezerre csökkent. A közfoglalkoztatásban résztvevők száma a 2010-es évek elején 15 ezer fölött volt, most pedig nagyjából 5 ezer körül van. Ez is jelzi azt, hogy a munkahelyek, a munkalehetőségek száma jelentősen nőtt az elmúlt több, mint 10 évben. És az is látszik a tájékoztatásból, hogy a covid által okozott gazdasági nehézségeket sikerült leküzdeni, csökkent a munkanélküliek száma, még ahhoz képest is, ami 2019-ben volt. Részben kormányzati intézkedésekkel, részben pedig a gazdasági szereplők munkájával sikerült ezt elérni – részletezte Zalai Mihály.

A grémium a megyei közúthálózat helyzetéről, annak állapotáról, a fejlesztési tervekről, azok megvalósításának ütemezéséről, és a folyamatban lévő fejlesztések helyzetéről is tájékoztatást kapott. Zalai Mihály úgy fogalmazott, Békés megyében évente nagyjából 100 kilométer közút felújítására lenne szükség ahhoz, hogy amikor az utak állapota elért egy viszonylagos jó állapotot, akkor azt fenn lehessen tartani. Ehhez képest az elmúlt időszakokban nagyjából 20 kilométernyi útfelújításra volt lehetőség, évente. Kiemelte azonban, hogy 2020-ban és a rá következő esztendőben jóval több, 53-55 kilométer felújítás történt évente. Köszönhető mindez a megyei önkormányzat kezelésében lévő területfejlesztési operatív programban megvalósuló útfelújításoknak, és az egyre növekvő állami szerepvállalásnak: például a Magyar Falu Program támogatásaival több Békés megyei út is megújult.

– Csak részben lehetünk azonban elégedettek, hiszen ez még mindig nem éri el az évi 100 kilométernyi felújítást, másrészt azt látjuk, hogy most azokat a munkálatokat, amelyek állami, nemzeti forrásból valósulnának meg, ebben a pillanatban felfüggesztették. Éppen azért, mert azokra a támogatásokra kell fordítani az államnak ezeket az összegeket, amelyek részint a háztartások rezsicsökkentéseit, részint pedig a háború okozta energiaválság negatív hatásait kell, hogy ellensúlyozzák – mondta. Hangsúlyozta azonban, hogy az M44-es befejezése nincs veszélyben, az autóút folytatása nem került felfüggesztésre. A Kecskemét környéki szakasz építése 2025 év elejére, várhatóan megvalósul, és így gyakorlatilag végig gyorsforgalmi úthálózat köti majd össze Békéscsabát, a fővárossal.

– Fontos, és a megye közbiztonságának szempontjából meghatározó döntésre is sor került. Vörös Ferenc rendőr ezredes úr mutatkozott be a megyei közgyűlésnek, aki szeptember elseje óta Békés megye megbízott rendőrfőkapitánya. A közgyűlésnek ilyenkor az a felelőssége és lehetősége, hogy véleményt mondjon a rendőrfőkapitányról, a megyei közgyűlés pedig egyhangúlag bizalmat szavazott az ezredes úrnak, aki rendőrfőkapitány-helyettesként tevékenykedett legutolsó állomásán, Fejér megyében – árulta el Zalai Mihály.

A képviselők a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázatról is döntést hoztak, mely alapján a megyei önkormányzat jövőre is csatlakozik a pályázathoz.

– Viszonylag kevés megyei önkormányzatnak van lehetősége ma már erre. Mi azonban minden évben hét és fél millió forintot tudtunk a költségvetésünkből a feladatra szánni. A programhoz egyébként a megyéből a települési önkormányzatok több mint kétharmada szintén csatlakozik, és az állam is hozzáad egy jelentősebb támogatást. Ez az összeg segítséget jelent mindazoknak a Békés megyei fiataloknak, akik itt, vagy akár a megyén kívül tanulnak tovább a felsőoktatásban – mondta el Zalai Mihály.

Forrás/fotó: Békés Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

More in Békés megye, közgyűlés
Close