full screen background image

Elnöki köszöntő

Isten hozta Békés Vármegye Önkormányzata oldalán!

Kedves Látogató!

Üdvözlöm Békés Vármegye Önkormányzata honlapján. Oldalunkon betekintést nyerhet Békés vármegye életébe és hiteles tájékoztatást kaphat Békés Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének, Bizottságainak és Hivatalának munkájáról.

A vármegye fejlődésének támogatása nem csak jogszabályban rögzített kötelezettségünk, hanem szívügyünk is egyben. Ennek érdekében szoros kapcsolatot ápolunk vármegyénk mind a 75 településével és támogatjuk fejlesztési céljaik megvalósulását. Az oldalunkra látogatókat folyamatos naprakész információkkal látjuk el a folyamatban lévő pályázatokról és területfejlesztési programok aktualitásairól.

A vármegye szülötteiként mind büszkék vagyunk természeti kincseinkre, kulturális és épített értékeinkre. Ezért óvjuk a Körösök vidékét, vigyázzuk a Harruckernek és a Wenckheimek örökségét. Büszkék vagyunk azokra a hungarikumokra, amelyek már nem csak a vármegyei értéktárat gazdagítják, hanem országosan is ismertek és elismertek lettek.

Békés vármegye legnagyobb értékét mégis az itt élő sok nemzetiségű lakosság adja. Évszázadok óta építik ezt a vármegyét egymás mellett békében élve, hagyományaikat és szokásaikat ápolva, mindazokat továbbadva a fiatal generáció képviselői számára. Ezen a tájon lengyelek, németek romák, románok, szerbek, szlovákok és ukránok találták meg boldogulásuk útját és választották örök hazájuknak országunk ezen szegletét.

A vármegye történelmével, földrajzával, gazdaságával, turizmusával is átfogóan foglalkozik Önkormányzatunk, ezzel segítve mindazokat, akik meg szeretnék ismerni természeti, épített, kulturális és gasztronómiai értékeinket, a Körösök szépsége iránt érdeklődnek vagy a gazdasági lehetőségeket kutatják.

Remélem bemutatkozásunk felkeltette az érdeklődését és a közeljövőben meglátogatja otthonunkat, Békés vármegyét!

Molnár Sándor,
Békés Vármegye Önkormányzata elnöke

Békés megye

Vármegyei önkormányzat adatai

Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése

Székhely: 5601 Békéscsaba, Árpád sor 18., Pf. 118.

Postai cím: 5601 Békéscsaba, Árpád sor 18., Pf. 118.

Telefon: +36/66/441-141

Fax: +36/66/441-122

E-mail: onkormanyzat@bekesmegye.hu

WEB: www.bekesmegye.hu

Facebook oldal

 

Tisztségviselők

Elnök
Molnár Sándor

Telefon: +36/30/676-7455

E-mail: elnok@bekesmegye.hu

Főállású alelnök
Szegedi Balázs

Telefon: +36/30/841-5919

E-mail: szegedi.balazs@bekesmegye.hu

Főállású alelnök
Dr. Onody Gyula

Telefon: +36/20/985-7057

E-mail: dr.onody.gyula@bekesmegye.hu

Társadalmi megbízatású alelnök
Márjalaki József

Telefon: +36/30/677-5738

E-mail: marjalaki.jozsef@bekesmegye.hu

Jegyző
Dr. Pap-Szabó Katalin

Telefon: +36/70/424-3319

E-mail: pap-szabo.katalin@bekesmegye.hu

 

 

 

Békés vármegyei hírek

TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BS1-2022-00039 azonosító számú “Önkormányzati épület energetikai korszerűsítése Pusztaföldváron”

2026.04.07. Eredményesen pályázott Pusztaföldvár Község Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program...

Pályázati felhívás civil szervezetek tevékenységének 2026. évi támogatására

2026.03.30. Békés Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága pályázatot hirdet az egyesülési...

Lezárult a „Békés vármegyei kincsvadászat”

2026.03.27. A vármegyei döntővel lezárult a „Békés vármegyei kincsvadászat” vetélkedősorozat, melyre Békéscsabán került...

Elnöki elismeréseket adtak át Békés vármegyében (videóval)

2026.03.27. Békés Vármegye Önkormányzata március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából díszünnepséget tartott március 13-án a...

Igazgatási szünetek 2026-ban – Békés vármegye

2026.03.06. Békés Vármegye Önkormányzata Közgyűlése 13/2026. (II. 19.) Kgy. határozatával a Békés Vármegyei Önkormányzati...

Pályázati felhívás civil szervezetek tevékenységének 2026. évi támogatására

2026.03.06. Békés Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága pályázatot hirdet az egyesülési...

Megalkotta 2026. évi költségvetését Békés Vármegye Önkormányzata

2026.02.22. Február 19-én tartotta a 2026-os év első közgyűlését Békés Vármegye Önkormányzata, az ülés napirendi pontjai...

Közmeghallgatást tart Békés Vármegye Önkormányzata

2025.11.13. Békés Vármegye Önkormányzata 2025. december 4-én (csütörtök) 9.00 órától Békés Vármegye Önkormányzata...

Tájékoztatók voltak az októberi közgyűlés középpontjában

2025.11.03. Békés Vármegye Önkormányzata október 29-én tartotta közgyűlését, Békéscsabán. A képviselők a testületi...

Elindult az ISU-EMERG projekt

2025.09.19. Elindult az ISU-EMERG projekt: modern sebészeti központ és korszerű egészségügyi fejlesztések a határ menti...

12. Békés Vármegyei Közfoglalkoztatási és Nemzeti Értékek Kiállítás

2025.09.19. Tizenkettedik alkalommal nyílt meg csütörtök délelőtt a Békés Vármegyei Közfoglalkoztatási és Nemzeti Értékek...

Átadták a Polgárokért elismerést és a Békés Vármegyéért díjakat

2025.09.19. Ünnepi közgyűlésen adták át a Polgárokért elismerést és a Békés Vármegyéért díjakat.