full screen background image

Polgármesterekkel találkoztak

Polgármesterekkel találkoztak

2022.04.02. Tolna megye 109 településének polgármesterét hívta fórumra a Tolna Megyei Önkormányzat. A szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központban tartott találkozón részt vett és beszédet mondott Fehérvári Tamás elnök, valamint a megye két országgyűlési képviselője: Süli János miniszter és Potápi Árpád János államtitkár. A vezetők a megye fejlődéséről beszéltek.

Fehérvári Tamás hangsúlyozta: a megyei önkormányzat mindazon túl, hogy több mint 40 milliárd forintnyi TOP forrást hasznosított, figyelmet szentelt az értékek védelmére és a közösségépítésre is. Mint elmondta, a jövőben is kiemelt cél lesz a megye fejlesztése a TOP 2 források által, valamint az identitáserősítés és a párbeszéd valamennyi Tolna megyei közösséggel.

Potápi Árpád János mindenekelőtt köszönetet mondott a településvezetőknek, hiszen velük – s a megyei önkormányzattal karöltve – sikerült jobb hellyé tenni a megyét. A parlamenti ciklus végén egyértelműen megállapítható, hogy Tolna megye gyarapodott. Sorra érik egymást a különböző beruházások átadói, amire talán nem is volt példa a magyar történelemben. Államtitkári munkáját illetően elmondta: az utóbbi tizenkét esztendő a nemzetet is megerősítette, s most már büszkén vállaljuk magyarságunkat, identitásunkat. Mindezt határváltoztatás és konfliktus nélkül sikerült elérni. Utóbbit illetően szót ejtett a kárpátaljai magyarság biztonságának fontosságáról, valamint arról, hogy a jövő nemzedékeit békében szeretnénk felnevelni. Reményét fejezte ki, hogy a településvezetőkkel újabb négy évig együttműködhetnek majd a térség fejlődése érdekében.

Süli János szerint a legfontosabb, hogy az általuk képviselt települések fejlődjenek. Ebben van segítségükre például a megyei közgyűlés. A miniszter sorra vette, milyen támogatásokkal élhettek a települések: TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program), Magyar Falu Program, JETA (Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány) – ezek mind jó lehetőségek a projektcélok megvalósítására. Ezt a küldetést szolgálja a nemrégiben létrehozott Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács is. Süli János szerint a megye adottságai – természeti, kulturális, gazdasági – kifejezetten jók ahhoz, hogy a családok Tolnában boldoguljanak, s a fiatalok itt találják meg számításaikat. Természetesen van feladat bőven, hogy mindez a sikeres régiók szintjére fejlődjön. A legaktuálisabb feladat pedig a paksi bővítés, amely nem csupán az olcsó és biztonságos energiaellátást segíti, hanem a Közép-Duna menti térség és a megye infrastrukturális gyarapodását is.

Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?