full screen background image

Mintegy 2,5 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg Encsen

Mintegy 2,5 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg Encsen

2025.03.25. Mintegy 2,5 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg idén Encsen, ebből csaknem félmilliárd forint értékben a város saját költségvetésének terhére – közölte az MTI-vel a polgármesteri hivatal referense.

Varga Antal tájékoztatása szerint az önkormányzat saját forrásaiból finanszírozott projektjei mellett korábban elnyert uniós forrásokból fedezhető beruházások is megvalósulnak idén, összesen kétmilliárd forint értékben.

A fejlesztések között egyebek mellett önkormányzati lakások kialakítása, utak, járdás és parkolók kiépítése és felújítása, játszóterek létesítése, parkfejlesztések és intézményeket érintő felújítások szerepelnek.

Encs önkormányzatának képviselő-testülete kedden fogadta el a város költségvetését, amelynek fontos eleme volt, hogy a város és intézményei a forrásokat a lehető leghatékonyabban hasznosítsák a működés minőségének fenntartása mellett – olvasható a közleményben.

MTI




Vélemény, hozzászólás?