2021.05.19. Újszilvás Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az „Önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében” című pályázati felhívásra. Az önkormányzat a 2019. július 8-i döntés alapján 49.999.999 forint vissza nem térítendő támogatás segítségével egy 8 férőhelyes mini bölcsődét épít. A támogatás intenzitása 95% a szükséges önerőt az önkormányzat a költségvetéséből biztosítja.
A támogatásnak köszönhetően egy csoportszobás, 62,73 m2 hasznos alapterületű mini bölcsőde épül, ami maximum 8 kisgyermek elhelyezésre lesz alkalmas. Az intézmény a Mező Imre utcában helyezkedik majd el, közvetlenül az óvoda épülete mellett. Új építés lévén a pályázat által előírt feltételek szerint teljesülnek a komplex akadálymentesítés követelményei. Az épület mellett a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő, biztonságos játszókert is kialakításra kerül.
A családi és munkahelyi teendők összeegyeztetéséhez a családi bevétel és a részmunkaidős foglalkoztatás növeléséhez, szükséges a kisgyermekek napközbeni ellátása. A bölcsődébe járó kisgyermekek hamarabb szocializálódnak, az óvodai beilleszkedés ezáltal könnyebb lesz számukra. A bölcsőde létesítése egyben munkahelyeket is teremt, melyeket elsősorban helyi lakosokkal szeretnénk betölteni.
A projekt a Pénzügyminisztérium támogatásával valósul meg. A támogatás forrása a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból.
Projekt kezdete: 2020. június 8.
Tervezett befejezés dátuma: 2022. június 30.
Megkezdődött Újszilvás község önkormányzatának kerékpárút bővítési projektje
Újszilvás Község Önkormányzata 2018.09.24-én sikeres pályázatot nyújtott be a „Kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” című felhívásra. A támogatás forrása a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból.
Az önkormányzat a 197 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével, a 3119-es számú országos közút mentén található kerékpárút bővítését valósítja meg. Érintett helyrajziszámok: 0207 és 0156.
Kerékpárút építése a 3119-es országos közút mentén, a már meglévő kerékpárút bővítésével valósul meg. A fejlesztés eredményeként, a települést Kelet-Nyugati irányban átszelő közút, a településhez tartozó területeken teljesen átkerékpározható lesz. A bővítés összesen 1580 méter új kerékpárút építését jelenti. Kerékpáros közlekedés szempontjából a projekt, a település külterületén található célállomások, központból történő megközelítését, illetve a külterületi, tanyás területeken élők, központba történő biztonságos bejutását oldja meg.
A fejlesztés két nagyobb részből áll. Az első rész, az „Abonyi úti szakasz” a meglévő kerékpárúthoz csatlakozva, Abony irányába és onnan vezeti vissza a kerékpárosokat. Az 1205 méter hosszú, újonnan megépülő szakasz vége a Kertész utcai leágazásnál, az Árki-sarki buszmegállónál lesz, ahol egy 6 férőhelyes kerékpártároló is kihelyezésre kerül. Érintett helyrajziszám: 0207.
A második rész a meglévő kerékpárúthoz csatlakozva, Tápiószele irányába, és onnan vezeti vissza a kerékpárosokat. A szakasz hossza 375 méter. Érintett helyrajziszám: 0156.
Az önkormányzat, a projekt megvalósítása során kivágott fák helyett összesen 64 darab facsemete ültetését vállalta.
A projekt befejezésének tervezett dátuma: 2021.12.31.
www.pestmegye.hu






