2024.09.25. Két nap, húsz előadás, mindez egy hiánypótló szakmai találkozón. Az elmúlt húsz évben nem rendeztek olyan eseményt, mint amilyennek a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata által üzemeltetett Edelényi Kastélysziget otthont adott.
A kétnapos nemzetközi szakmai találkozót szeptember közepén rendezték, a legfőbb téma a határon átívelő kapcsolatok további erősítése, a régió közös jövőképe volt. Az eseményt a BORA 94 Nonprofit Kft., Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzatának fejlesztési ügynöksége az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatásával, a Kassai Regionális Fejlesztési Ügynökséggel közösen valósította meg a Regiodevelopment – Határon át a régió fejlesztéséért című projekt keretében.
– Kassa megye és Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata és szervezetei kiváló kapcsolatot ápolnak egymással, melyet a történelmi múlt, a közös értékek, a földrajzi közelség és a korábbi sikeres együttműködések alapoztak meg. Mi, akik ma itt vagyunk már megtapasztalhattuk ezt az erős köteléket, amely összekapcsol minket, hiszen számos kisebb és nagyobb léptékű, rövidebb vagy hosszabb ideig tartó, határon átnyúló projekt valósult és valósul meg ezen együttműködés nyomán – mondta köszöntőjében a konferencia első napján Bánné dr. Gál Boglárka, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzatának vezetője.
Mint fogalmazott, ez egy hiánypótló konferencia, ahol a területfejlesztésben dolgozó Kassa megye és Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzatának és intézményeinek szakemberei, vezetői beszélték át a két térség fejlesztéspolitikáját, az azokat támogató szervezetek és a különböző igazgatási szintek feladatait, az uniós operatív programok helyi vonatkozásait, a területi tervezés-, valamint pályázatmenedzsment terén alkalmazott módszereket, jó gyakorlatokat.
– Azért is fontos mindez, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzatának alapfeladatai közé tartozik a település- és területfejlesztés, valamint annak támogatása – tette hozzá Bánné dr. Gál Boglárka.
Kiemelte, az elmúlt években folyamatosan nőtt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye mellett Kassa megye gazdasági szerepe és súlya. –Ez a konferencia hozzájárul a területfejlesztésben dolgozó magyar és szlovák szakemberek szorosabb szakmai kapcsolatához, közös gondolkodással, egyfajta közös fejlesztéspolitikával segítve a régió további fejlődését.
A két nap alatt összesen húsz előadást tartottak Kassa megye, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata és a BORA 94 Nonprofit Kft. területfejlesztéssel foglalkozó szakemberei, projektmenedzserei. Szó volt többek között a jelenlegi területi, regionális fejlesztési feladatokról, a területi tervezési módszerekről, a helyi jó gyakorlatokról, klímavédelemről, a nemzetközi programokról, mindez Kassa megyére és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére szűkítve. E mellett bemutatkoztak a helyi jó gyakorlatok is: az Edelényi tájház, a Császta-hegyi mintaprojekt, valamint az edelényi kastély is.
Forrás: baz.hu