full screen background image
Search
2022. január 19. szerda -
  • :
  • :

Közös évindító sajtótájékoztatót tartottak a Zala megyei vezetők

Közös évindító sajtótájékoztatót tartottak a Zala megyei vezetők

2022.01.04. Vigh László miniszteri biztos, országgyűlési képviselő volt a házigazdája annak az immár hagyománnyá vált együttes sajtótájékoztatónak, amelyben Zala megye vezetői az új év alkalmából köszöntik a sajtó munkatársait és felvillantják az év során várható eseményeket, fejlesztéseket. Képviselő Úr köszöntőjét követően Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Dr. Pál Attila, a megyegyűlés elnöke, majd Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere tartott rövid összefoglalót.

Vigh László Zalaegerszeg aranykoraként jellemezte a mostani időszakot és a megye helyzetét is rendkívül pozitívan értékelte. Felsorolta az első félévben átadásra kerülő fejlesztéseket, köztük az elkészült járműipari tesztpályát és egyebek mellett a zalaegerszegi uszodát is, majd utalt számos most induló beruházásra: a Metrans, a Bosch fejlesztéseire, a lazacüzem és a honvédelmi kutatóbázis létrehozására. Ezen rendkívül szerteágazó és speciális ismeretet igénylő engedélyezési hatósági eljárás során nyújtott szakmai támogatásért köszönetet mondott a Zala Megyei Kormánymegbízottnak és munkatársainak.

Dr. Sifter Rózsa elmondta, hogy valóban kitartó munka áll ezen tevékenységek mögött, amely mellett nem szabad megfeledkezni a járványhelyzet kezelése, az oltások felvételének koordinálása érdekében kifejtett erőfeszítésekről sem, amelyből munkatársai széles körben vették ki részüket. Számos mintaprojektet hajtottak végre azt vizsgálva, hogyan lehet az aprófalvas településszerkezetű országrészekben még hatékonyabbá tenni az oltás szervezését és tovább növelni a lakosság átoltottságát.

Dr. Pál Attila a megyei önkormányzat tavalyi évben kezdett új feladatai, a falu- és tanyagondnokok képzése, valamint a zalai Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok koordinálása mellett az idén záruló uniós ciklus során a Terület- és településfejlesztési Operatív Program támogatási összegben kifejezett eredményét emelte ki, miszerint 34,8 Mrd Ft összegű fejlesztéseket hajthattak végre a megye települései az operatív program keretében. Ehhez járul hozzá a Magyar Falu Program 4,5 Mrd Ft-os támogatási összege. A 2021-2027-es időszakban az induló forráskeret a megyei jogú városok forrásaival együtt 55,952 Mrd Ft-ban került meghatározásra, amelyet tovább gyarapítanak majd a Helyreállítási Alapból, valamint a Magyar Falu Programból elérhető támogatások.

Végül Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere sorolta fel a közeljövőben átadásra kerülő megvalósult fejlesztéseket és a meghívott állami vezetőket, majd röviden utalt a TOP keretében elhatározott beruházásokra, amelyek közt szerepel a Zalaegerszeget Teskánddal összekötő kerékpárút kiépítése és a Zrínyi Miklós Gimnázium felújítása is. Kifejezte reményét, hogy a következő időszakban is megkapja a megyeszékhely azt a támogatást kitűzött céljai megvalósításához, amelyek az eddigi eredményekhez vezettek.

A sajtótájékoztatót követően egyéni interjúk készültek.

Forrás: zala.hu




Vélemény, hozzászólás?

More in Balaicz Zoltán, Dr. Pál Attila, Dr. Sifter Rózsa, Vigh László
Close