full screen background image

Igazi értékfesztivál volt az idei „Vár a megye”

Igazi értékfesztivál volt az idei „Vár a megye”

2022.06.20. Csodás időjárás, rekordszámú részvétel, értékszemléletű települési csapatok – hogy csak néhány fontos tényezőt említsünk a június 17-én, immár nyolcadik alkalommal megtartott „Vár a megye” – Tolna Megyei Értékek Napja kapcsán. A megye településeinek közel fele képviseltette magát Váralján, a Tolna Megyei Önkormányzat hagyományos rendezvényén. A Parkerdő kiváló helyszínnek bizonyult nem csak a „Vár a megye”, hanem a másnap megrendezett Kuglóf Fesztivál esetében is. A megyei értékek mustrájára azonban a megye számos pontjáról hoztak kincseket, így egy igazán színes program kerekedett.

Beszédet mondott a térség országgyűlési képviselője, Potápi Árpád János államtitkár, valamint Fehérvári Tamás megyei közgyűlés elnök. Előbbi a hagyományok fontosságáról ejtett szót, és jókívánságait fejezte ki a résztvevőknek, utóbbi pedig kiemelte, hogy az idén hétszázan regisztráltak, ami az esemény felfelé ívelő népszerűségét jelzi. A felszólalók sorában állt még Sziebert Éva polgármester és Kuti Imréné, az NMI megyei vezetője is. A településvezető örömét fejezte ki, hogy a községben vendégeskedik Hargita megye delegációja, akik ugyancsak helyi kincsekkel érkeztek az értékfesztiválra.

DSC_6700

Azon túl, hogy a csapatok a legötletesebb módokon rendezték be standjaikat, meg is mérették magukat a legszebbikért folyó küzdelemben. Idén a „Legszebb Stand” címet Kismányok nyerte el. A települések „portái” között sétálva számos kulináris értéket fedezhettek fel a vendégek. Az úgynevezett kóstolópontokon a közösségek ételspecialitásait lehetett megízlelni, melyek közül a megyeszékhely gombás vadraguja került ki győztesként.

DSC_6812

Az eredményhirdetésen sor került a Tolnaikumok bejelentésére, így ezt a címet viseli mostantól Mattioni Eszter művészeti munkássága, valamint a Lengyeli kultúra régészeti értéke. Érték-díjas közösségé vált a Völgységi Értéktár Bizottság, valamint a dunaföldvári Magyar László Gimnázium.

DSC_6704
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat



Vélemény, hozzászólás?