full screen background image

Hamarosan átadják a perbáli zarándok-turista pihenőhelyet

Hamarosan átadják a perbáli zarándok-turista pihenőhelyet

2022.07.15. A Pénzügyminisztérium támogatása révén, Pest Megye Önkormányzata és három települési önkormányzat (Hévízgyörk, Kistarcsa, Perbál) konzorciumaként megvalósuló projekt a befejezéséhez közeledik.

A beruházás hatására több új funkció is megjelenik a Mária út Pest megyei szakaszán (zarándokvezető képzés, Pest Megyei Értéktár kiállítóhely, interaktív kiállítóhely a Mária útról, zarándok pihenőhely, közösségi és rendezvényterek), amelyek az érintett települések számára is nagy jelentőséggel bírnak. A tervek szerint az önkormányzatok az ingatlanokat a Mária Út Közhasznú Egyesülettel egyeztetve használják majd az Egyesület feladatainak ellátására (pl. zarándokvezető képzés, zarándokok számára pihenőhely biztosítása, konferenciák és egyéb rendezvények szervezése), illetve a településen felmerülő közérdekű feladatok ellátására (pl. iskolai és óvodai rendezvények, civil szervezetek rendezvényei, kiállítási lehetőség biztosítása helyi művészek számára).

A nyár végére elkészülhet a perbáli épület is, amely a Katolikus Egyház tulajdonában lévő plébánia épületének új, kétszintes szárnyaként jön létre. Az alsó szinten – helytörténeti kiállítás és a Mária út zarándokutat bemutató interaktív kiállítás elhelyezése céljából egy 200 m2-es területű helyiség épül, amelyet mobil falakkal 3 különálló helyiségre lehet majd osztani. A földszinten férfi, női és mozgáskorlátozott illemhely, valamint zuhanyzók és mosdó, míg az emeleten 30 m2-es szoba kerül kialakításra, utóbbi a turisták pihenőhelyéül szolgál.

A plébánia már meglévő szárnyában konyha és további vizesblokkok szolgálják ki a rendezvényeket. A helyszín különböző jármódok fogadására lesz alkalmas, mivel a bakancsos turisták mellett a kerékpárosok és a lovasok ellátására is alkalmas infrastruktúra kerül kialakításra (kerékpártároló, lovak pihentetésére alkalmas fedett, oldalról nyitott szín). A projekt a kulturált turista fogadás mellett a Mária Út Közhasznú Egyesület által szervezett, a turizmushoz kapcsolódó konferenciák, képzések mellett egyházi és világi, a helyi önkormányzat, valamint civil szervezetek által kezdeményezett események lebonyolításával is hozzá kíván járulni a helyi közösségek mindennapjaihoz, továbbá bemutatkozási lehetőséget biztosít majd a térség művészeinek különböző kiállítások révén.

www.pestmegye.hu




Vélemény, hozzászólás?

More in Hévízgyörk, Kistarcsa, Perbál
Close