full screen background image

Fesztivált és falunapot tartottak Nagybakónakon

Fesztivált és falunapot tartottak Nagybakónakon

2023.07.10. Szombaton harmadik alkalommal rendezték meg a Szeretem Nagybakónakot Fesztivált és Falunapot a mintegy 400 lélekszámú településen. A rendezvény megnyitóján Bene Csaba, a vármegyei közgyűlés alelnöke és Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a helyieket.

Az egész napos rendezvényen volt főzőverseny, falusi komédia, gyermekműsor, de szerveztek fűnyírótraktor versenyt, és zenés és táncos fellépők is szórakoztatták az egybegyűlteket. A főzőversenyen – amelyre 14 csapat nevezett – egy önjáró fűnyíró volt a fődíj.

Kovács Tamás polgármester elmondta, hogy a Nagybakónak Kultúrájáért Alapítvány nyertes pályázata segítette a rendezvény megtartását, az elnyert összeget az önkormányzat kiegészítette, így közel 2 millió forintot fordíthattak a fesztivál megszervezésére.

A megnyitón Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket és gratulált a fesztiválhoz, a falu összefogásához.

Cseresnyés Péter pedig arról szólt, hogy a kormányzat minden nehézség ellenére olyan pályázati lehetőségeket biztosít a kisebb településeken működő civil szervezetek számára, amelyek segítségével ehhez hasonló közösségi ünnepeket lehet szervezni.

Fotó és forrás: Zalai Hírlap




Vélemény, hozzászólás?

More in Bene Csaba, falunap, Nagybakónak
Close