2025.05.20. Május 14-én tartotta testületi ülését Békés Vármegye Önkormányzata, ahol a képviselők tizenkét napirendi pontot tárgyaltak, többek között az éves beszámolókat, valamint az önkormányzat 2026-os évi költségvetési rendeletének módosítását.
Az első napirendi pontban Vörös Ferenc vármegyei rendőrfőkapitány számolt be Békés vármegye közbiztonságának 2025-ös helyzetéről. Kiemelte, hogy a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság eredményes évet zárt, hiszen 2025-ben sem történt olyan kirívó esemény, amely negatív hatással lett volna a közbiztonságra.
– Általánosságban arról tudok beszámolni, hogy növekedett a nyomozási eredményesség és a felderítési eredményesség mértéke is. Nem tisztem a többi vármegye kapitányságainak a számaival foglalkozni, de ezek az adatok országos szinten is kiemelkedőek, ez köszönhető elsősorban a munkatársaim elhivatottságának és munkájának – hangsúlyozta a rendőrfőkapitány.
Molnár Sándor vármegyei elnök a zárszámadási rendelettel kapcsolatban, valamint a vármegyei önkormányzat idei évi költségvetéséről úgy vélekedett, hogy a tavalyi évben is erősödött az év végére az önkormányzat pénzügyi háttere, és már idén is emelkedés tapasztalható. Kiemelte, hogy az államtól érkező támogatás nem fedezi teljesen a kiadásokat, ezért önként vállalt feladatokat is ellátnak, a bevételekért pedig meg kell dolgozni. A 2026-os költségvetés főösszege 170 millió forinttal nő.
– Az ország többi vármegyéjéhez képest a költségvetésünk fő számai egy magasabb értéket mutatnak. Köszönhető ez részben olyan többletfeladatoknak is, amelyek vállalása nem lenne kötelező. De pont amiatt, hogy a vármegye fejlődni tudjon, különböző gazdaságélénkítő projektekbe kapcsolódunk – fűzte hozzá az elnök.
A képviselők továbbá áttekintették és elfogadták a Békés Vármegyei Aktivitás Nonprofit Kft, valamint a Békés Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2025. évi beszámolóját is.
Forrás: Békés Vármegye Önkormányzata






