A Somogy Vármegyei Önkormányzat által szervezett vetélkedőn a diákok ezúttal is elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával bizonyíthatták be, mennyire ismerik szülőföldjüket, Somogyország értékeit. A feladatok között szerepelt a Közjáték a Virágok városában című film közönségtalálkozóval egybekötött megtekintése után az alkotáshoz kapcsolódó kérdések megválaszolása, értékfelismerés – többek között VR szemüveg segítségével – illetve az otthon készített előfeladat bemutatása, mely szerint “Családom hagyatéka, családom története” címmel kell plakátot és mintegy ötperces előadást kellett készíteni a nagyszülők, dédszülők életéről, illetve katona, hadifogoly vagy kivándorolt rokonról, a településen maradandót alkotó felmenőről.
A díjazottak:
Középiskolák:
1. Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium Általános Iskola és Kollégium – Csokonai Angyalai
2. Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium Általános Iskola és Kollégium – Négyes osztag
3. Kaposvári SZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola – TuriszTaktika
Általános iskolák:
1. Szennai Fekete László Általános Iskola – Zselici betyárok
2. Szennai Fekete László Általános Iskola – Erdei nenyúljhozzám
3. Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola – Jádi Hungarikomák
Díjazás: mindkét kategóriában az első három helyezett kupát, valamint 100-, 75- és 50 ezer forint értékű Intersport utalványt nyert, míg valamennyi csapat ajándékkosarat, illetve a Berzsenyi Társaság felajánlásának köszönhetően Somogy folyóiratokat kapott. Az első helyezett csapatok bejutottak az országos Hungarikum versenyre.
Forrás: Somogy Vármegye Önkormányzata






