full screen background image

Beszámolókat hallgattak meg és fogadtak el a közgyűlésen

Beszámolókat hallgattak meg és fogadtak el a közgyűlésen

2025.06.16. Június 12-én, csütörtökön ülésezett a Zala Vármegyei Közgyűlés.

A napirendi pontok tárgyalása a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2024. évi tevékenységéről szóló tájékoztatóval kezdődött. Takács Ottó Alajos tűzoltó dandártábornok, igazgató elmondta, hogy az igazgatóság aktív megelőző és tájékoztató tevékenységének is köszönhetően az épített környezetben bekövetkezett tűzesetek száma kismértékben csökkent. A műszaki mentési esetek számában jelentős mértékű csökkenés volt tapasztalható, köszönhetően annak, hogy kevesebb szélsőséges időjárási esemény történt, mint egy évvel korábban. Munkatársainak képzési rendszere egyre gyakorlat-orientáltabb, amely teszteken az állomány kiválóan teljesített mind vezetői, mind beosztotti szinten. Folytatódott az önkéntesek katasztrófavédelmi feladatokba való bevonása tűzoltósági és katasztrófavédelmi szakterületen is, amellyel fejlődött az együttműködő önkéntes szervezetek katasztrófavédelmi képessége.

A tűzvédelmi, valamint a veszélyes üzemi engedélyezési és felügyeleti hatósági, szakhatósági hatásköröket jogszabályváltozás 2024. október 1-jével a Kormányhivatalhoz telepítette. Ezt követően a katasztrófavédelem ötven hatósági és szakhatósági hatáskört, illetve igazgatási és operatív feladatot lát el. Az infrastruktúrát érintően: az igazgatóság az elmúlt évben két új gépjárműfecskendőt, valamint egy drónszállító járművet állíthatott készenlétbe, decemberben pedig befejeződött a lenti tűzoltólaktanya fűtéskorszerűsítése. A szervezet tovább erősítette prevenciós célú médiajelenlétét, melynek keretében növelte kommunikációs tevékenységét a közösségi felületeken.

Második napirendi pontként a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2024. évi működéséről szóló beszámolót tárgyalta meg és fogadta el a testület, amely különös jelentőséggel bír, hiszen a vármegye önkormányzata az alapítvány tevékenységén keresztül járul hozzá a térség mikro- és kivállalkozásainak fejlődéséhez. Kustán Gyula ügyvezető igazgató-helyettes arról számolt be, hogy az alapítvány a 2024-as üzleti évben is folyamatos információnyújtással, tájékoztatással, tanácsadással, üzleti partnerközvetítéssel, kedvezményes hitelkonstrukciókkal, Széchenyi Kártya értékesítésének segítésével, inkubátorház programmal, vállalkozóvá válás támogatásokhoz segítéssel tudta felkarolni a mikrovállalkozásokat, és támogatni a KKV szektort.

A VOSZ-pontok tekintetében erős pozíciókat építettek a piaci szereplőkkel. Munkatársai nemcsak a ZMVA irodákban, hanem az ügyfelek telephelyein, külső rendezvényeken is tudnak szolgáltatásokat nyújtani az ügyfelek részére. Marketingtevékenységük révén több ezer zalai vállalkozással tartják a kapcsolatot. Összességében az alapítvány eredményes, önfenntartó pénzügyi évet zárt.

A beszámolót követően a közgyűlés módosította 2025. évi költségvetését, majd a tisztségviselői illetmények jogszabályi kötelezettségen alapuló módosításáról döntött.
Utolsó előterjesztésként zárt ülésen tárgyalta meg a testület a Zala Vármegyei Közgyűlés által alapított kitüntető díjak adományozásáról szóló javaslatokat. Az odaítélt díjak átadására a szeptemberi ünnepi közgyűlésen kerül sor.

Zalaegerszeg, 2025. június 12.
Dr. Pál Attila sk.




Vélemény, hozzászólás?

More in katasztrófavédelem, közgyűlés, Zala vármegye
Close