2024.03.23. Befejeződött a több mint 230 millió forint uniós támogatásból megvalósított szociális városrehabilitáció a Békés vármegyei Vésztőn.
Karakas Anikó (független) polgármester felidézte, hogy a több mint hatezer lakosú település 2016-ban pályázott először az úgynevezett Szíki terület rehabilitációjára, ám csak a műszaki tartalom csökkentése után nyertek el 233,4 millió forintot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből.
A támogatásból négy új szociális bérlakást építettek. Négy utcában út, egyben pedig járda épült, és felújították a közösségi rendezvények és fejlesztési programok, képzések helyszínéül szolgáló közösségi házat.
A lakásokat és a közösségi házat a gyulai Falkell Kft. építette, illetve újította fel; az utak kivitelezéséért a hajdúböszörményi Tömb 2002 Kft. szakemberei feleltek – tette hozzá.
MTI






