2025.08.14. A Székesfehérvári Királyi Napok augusztus 14-én, csütörtökön is színes programokkal folytatódnak. A „Hit, remény és rajzfilm” című Jankovics Marcell-kiállítás megnyitójával indul a nap, majd Kolumbia és Macedónia táncosai lépnek színpadra.
A csütörtök 14 órakor Jankovics Marcell „Hit, remény és rajzfilm” című kiállításának megnyitójával indul a Szent István Király Múzeum Rendház kiállítóhelyén, a Fő utca 6. szám alatt. A kiállítás augusztus 19-ig látogatható.
16 órától a Király Játéktéren folytatódnak a Nemzetközi Néptáncfesztivál programjai, ahol Kolumbia és Macedónia táncosai várják a látogatókat az Országzászló téren, 17 órától pedig a kolumbiai és macedón csoport zenészei koncerteznek a Mátyás király-emlékműnél.
17.30-kor kezdődik a Magyar Szent Család ereklyék ünnepélyes átvitele a Püspöki Palotából a Szent István-székesegyházba, ahol Spányi Antal megyés püspök celebrálja a fogadalmi szentmisét.
Ezután a Magyar Szent Család ereklyéivel indul körmenet a Nemzeti Emlékhelyre, Szent Imre és Szent István sírjához, majd vissza a Püspöki Palotába.
19 órától az Alba Regia Táncegyüttes és nemzetközi vendégei (Kanada, Kolumbia, Macedónia) veszik birtokba a Zichy-színpadot, ahol a nagyvilág ügyességi táncaiból tartanak bemutatót.
A csütörtök este a zenés programoké a Malom utcai Táncházban: 21.30-tól a Boyongó zenekar lép fel, 22.45-kor kezdődik a Folkest Kolumbiával, éjfélkor pedig Fészermuzsika zárja a napot a Tilinkó zenekarral.
A Székesfehérvári Királyi Napok teljes időtartama alatt 10 és 20 óra között ingyenesen látogatható a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert, az Osszárium és a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont.
Ez utóbbi kiállítóhelyen nézhetik meg az érdeklődők az “Örvendezz királyi város!” – Szent István és városa a filatéliában című időszaki bélyegkiállítást, valamint Hager Ritta, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett textiltervező, ipar- és gobelinművész VIA LUCIS – Belső fény című tárlatát. Ez utóbbi kiállítás ihlette Damniczki Balázs cukrászmestert a VIA LUCIS nevű fagylalt elkészítésére, amely a Királyi Napok ideje alatt is megkóstolható a Damniczki Cukrászdában.
10 és 19 óra között továbbra is várja vendégeit a Nyitott Városháza, melynek emeleti folyosóján látható a Szent Korona, az Országalma és a koronázási kard hiteles másolata.
20.30 és 24 óra között pedig ünnepi fényfestés díszíti Fehérvár legfontosabb középületének falait.
Forrás: Fejér Vármegye Önkormányzata






