2023.04.03. Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottság 30 éves fennállásának alkalmából a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén, a közlekedés biztonságának jobbításáért dolgozó szakemberek elismeréseket vehettek át.
Gyirmóton tartotta a 2022-es évértékelőjét a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság 2023. március 30-án a délelőtti órákban. Az ülést dr. Forrai Zsolt r. ezredes vármegyei rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, a Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság elnöke nyitotta meg. Az ülésen résztvevők az aktuális baleseti helyzetet tárgyalták át, tájékoztatást kaphattak a vezető baleseti okokról, illetve a 2023-as években kitűzött célok megvalósítására vonatkozó feladatokról tanácskoztak. Az eseményen jelen volt Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közgyűlés elnöke, a rendőrség részéről dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, vármegyei rendőr-főkapitány, Nagy Ágnes rendőr ezredes vármegyei bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes is.
Németh Zoltán elnök, dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, vármegyei rendőr-főkapitány és dr. Forrai Zsolt rendőr ezredes Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottsági elnök az OBB által adományozott ezüst emlékérmeket adott át:
– Gerendai Sándorné nyugalmazott rendőr őrnagy asszonynak,
– Böröcz Péter rendőr alezredes, Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjének,
– Makó László rendőr alezredes, Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjének,
– Nagy Gábor rendőr alezredes, Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály kiemelt főelőadójának,
– Markotányos Tivadar Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési-, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály vezetőjének és
– Litomiczky Károly Zoltán gépjárművezető-képzés, képzésfelügyelőjének.
A Győr-Moson-Sopron vármegyében közúti közlekedési balesetben elhunytak emlékére kiírt „Emlékmű pályázat” nyertesei ajándékutalvány és emléklap elismerésben részesültek:
1. helyezést elért Vörös Viktória,
2. helyezett Tóth Gabriella, illetve
3. helyezést elért Kovács Alexa Viktória.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetése jutalomban részesítette továbbá a vármegye területén 2022. évben a legtöbb ittas gépjárművezetővel szemben intézkedő kollégáinkat:
– Bajusznács Mihály rendőr törzszászlóst, a Soproni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály körzeti megbízottját,
– Horváth Balázs rendőr törzsőrmestert, a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály járőrparancsnokát,
– Nagy Bence rendőr törzsőrmestert, a Kapuvári Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály járőrparancsnokát.
Gratulálunk a díjazottaknak!
(Forrás: VMRFK Facebook)