full screen background image

Kategória: Vármegyék hírei

Lerakták az M8-as autóút Körmend és Rábafüzes közötti szakaszának alapkövét

2018.03.08. Lerakták az M8-as autóút Körmend és Rábafüzes közötti szakaszának alapkövét csütörtökön.

Letették az M85-ös út Csorna és Sopron közötti szakaszának alapkövét

2018.03.07. Letették a 57,45 kilométer hosszú M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Csorna és Sopron közötti szakaszának...

Iparterületté fejlesztik az egykori lőszerraktárakat a Baranya megyei Pellérden

2018.03.07. Több mint 460 millió forintos európai uniós támogatással 16 hektáros korszerű iparterületté fejlesztik az egykori...

Esélyegyenlőségi program indult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2018.03.06. Elkezdődött a hátrányos helyzetben élő családok felzárkóztatására, illetve a megyei szociális rendszer...

Kísérleti program a leghátrányosabb térségek felzárkózása érdekében

2018.03.06. Öt járás 104 települését és mintegy százezer embert érint a Végtelen lehetőség elnevezésű kísérleti program,...

Katolikus gimnázium épül Veresegyházon

2018.03.05. A kormány egy korábbi döntésével 600 millió forintos, pénteken megjelent kormányhatározatával pedig újabb 2...

Több mint kilencmilliárd forintból épül tovább Nyíregyháza nyugati elkerülője

2018.03.05. Két, összesen 7,8 kilométer hosszú útszakasszal bővül a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út; a 9,2 milliárd...

Békés megye is csatlakozik a Mátyás-emlékévhez

2018.03.05. Békés megyében is megszervezik a Mátyás király-emlékévhez kapcsolódó programokat, a szervező Munkácsy Mihály...