2026.11.05. Pest megye turisztikai lehetőségeinek fejlesztése, a települések élhetőbbé tétele és a megyei önkormányzatok jövőbeni szerepe is kiemelt témája volt Pest Megye Önkormányzata október 30-i közgyűlésének. A képviselők első napirendi pontként a Katasztrófavédelem elmúlt évi munkájáról hallgattak meg beszámolót.
A megyeháza dísztermében, Szabó István elnök vezetésével megtartott ülés egyik fontos napirendi pontja Pest megye 2034-ig szóló Turizmusfejlesztési Stratégiája volt. A dokumentum a térség természeti és kulturális adottságaira, épített örökségére, valamint a turizmusban rejlő, jelenleg még nem teljesen kihasznált lehetőségekre épít. A stratégia célja a turisztikai ágazat versenyképességének javítása, a szolgáltatások fejlesztése és a megye turisztikai ismertségének növelése. Kiemelt figyelmet fordít az aktív- és ökoturizmusra, a kulturális és vallási turizmusra, a kerékpáros és vízi turizmus lehetőségeire, valamint a helyi gazdaságot erősítő fejlesztésekre. Fontos szempont, hogy a turizmusból ne csupán a már jelenleg is népszerű térségek, hanem a megye kevésbé látogatott települései is profitálhassanak. (Akit bővebben érdekel ez a téma, cikkünk alján letöltheti a dokumentumot.)
Működjünk együtt a zöldebb településekért! A közgyűlés napirendjén szerepelt a nemzetközi Green City Mozgalom hazai képviseletével, a Zöldebb Városokért Nonprofit Kft.-vel kötendő együttműködési megállapodás is. A kezdeményezés a települési zöldfelületek tudatos fejlesztését, a fenntartható városi környezet kialakítását és a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást segíti. Pest megyében mindez különösen fontos, hiszen a gyorsan fejlődő agglomerációban a sűrűsödő beépítés, a nyári hőhullámok és a szélsőséges csapadékviszonyok egyre nagyobb kihívást jelentenek. Az együttműködés keretében a települési önkormányzatok szakmai segítséget és gyakorlati ismereteket kaphatnak többek között a zöldfelületek fejlesztéséhez, a csapadékvíz helyben tartásához és az élhetőbb közterületek kialakításához.
Napjainkra különösen fontos kérdéssé vált a megyei önkormányzatok szerepének megerősítése. A Közgyűlés tagjai tájékoztatást kaptak a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) által kidolgozott, „A területi középszint megerősítése” című javaslatról is. A dokumentum szerint a következő évek területfejlesztési feladatainak hatékony ellátásához erős, megfelelő szakmai és pénzügyi háttérrel rendelkező megyei önkormányzatokra van szükség. A javaslat nem új közigazgatási szint létrehozását, hanem a meglévő megyei önkormányzati rendszer feladatainak és jogosítványainak megerősítését szorgalmazza.
Most ez a kérdés különösen időszerű a 2028–2034-es európai uniós fejlesztési ciklus előkészítése miatt. A megyei önkormányzatok a települési igények ismeretében fontos szerepet tölthetnek be a térségi fejlesztések összehangolásában és a rendelkezésre álló források hatékony felhasználásában.
Beszámoló a Katasztrófavédelem munkájáról
Első napirendként az ülésen a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2025. évi tevékenységéről szóló beszámoló is napirendre került. Az anyag áttekintette a tűzoltási és műszaki mentési feladatokat, a polgári védelmi tevékenységet, a hatósági munkát, valamint az önkormányzatokkal és a társszervezetekkel folytatott együttműködést. Tevékenységükről megtekintettek a képviselők egy rövidfilmet, illetve egy diavetítéses összefoglalót.
A döntéshozók emellett foglalkoztak a megyei önkormányzat 2026. évi költségvetésének módosításával, zárt ülésen a kitüntető díjak odaítélésével, a hivatal névváltozásának átvezetésével, valamint a Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanács tevékenységével is.
A közgyűlésen tárgyalt témák közös célja Pest megye településeinek összehangolt fejlesztése, a helyi értékek megőrzése és az itt élők életminőségének javítása volt.
Kapcsolódó dokumentumok
Forrás: Pest Megyei Önkormányzat









