2026.05.08. Hatodik alkalommal ülésezett a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” projekt keretében működő Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum tematikus munkacsoportja a kecskeméti Megyeházán múlt héten csütörtökön. Ezúttal a fogyatékkal élők kerültek az ülés fókuszába, mint hátrányos helyzetű társadalmi csoport. A Projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.
Az ülést Nyüsti Szilvia, az Ex Ante Tanácsadó Iroda Kft. projektvezetője nyitotta meg köszöntőjével, majd ismertette a nap programmenetét, valamint hangsúlyozta, hogy az ülés során összegyűjtött tapasztalatok, javaslatok és szakmai észrevételek a Bács-Kiskun Vármegei Felzárkózási Fórum által elfogadásra került Bács-Kiskun Vármegyei Szolgáltatási Út Térképre (SZÚT) épülő Esélyteremtő Paktum elkészítését szolgálják.
Ez alkalommal az ülésen résztvevők három kiemelt területre fókuszáltak – a szociális és gyermekjóléti ellátásokra, az oktatás és képzésre, továbbá a közösségi programok szerepére. A szakemberek ezen témák mentén osztották meg tapasztalataikat, jó gyakorlataikat és fejlesztési javaslataikat annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élők számára elérhető szolgáltatások még hatékonyabban támogassák az esélyegyenlőség megteremtését.
A szakmai munka – a korábbi ülésekhez hasonlóan – kiscsoportos, párhuzamos szekciókban zajlott, lehetőséget teremtve az egyes tématerületek részletes feldolgozására. A szekcióüléseket követően a munkacsoport tagjai közösen hallgatták meg a szekcióvezetők összefoglaló beszámolóit.
A “Bács-Kiskun, jó itt lenni!” projekt a TOP_Plusz-3.1.3-23-BK2-2024-00001 azonosítószámmal, az Európai Unió támogatásával valósul meg.
Forrás: Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata






