full screen background image

Madách ünnepség és díjátadó

Madách ünnepség és díjátadó

2026.02.05. Nógrád Vármegye Önkormányzata, Balassagyarmat Város Önkormányzata és a Madách Imre Városi Könyvtár közös szervezésében 2026. január 23-án pénteken tartották a Madách Imre születésének 203. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget.

A rendezvényen részt vett Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára, számos vármegyei intézményvezető, Balla Mihály és Becsó Zsolt országgyűlési képviselők, illetve Csúsz Péter a Besztercebánya Megyei Önkormányzat elnöki megbízottja is.

A rendezvény délutáni programján megkoszorúzták Sidló Ferenc Madách-szobrát, majd a városi könyvtár galériáján az idei Horváth Endre-díjas képzőművész kiállításmegnyitóján vehettek részt az érdeklődők.

Több éve hagyomány, hogy régiónk legrangosabb képzőművészeti elismerését, a Horváth Endre pénzjegytervező grafikusművészről elnevezett díjat Balassagyarmat Város Önkormányzata a Madách-ünnepség keretében adja át.

2026-ban Veres József részesült a díjban. Méltatását Frankó Viktória, a kulturális bizottság elnöke mondta el, majd ezt követően Csach Gábor polgármester úrral, Zolnyánszki Zsolt galériavezető úrral közösen átadták a díjazott részére a Horváth Endre Galéria Makoldi Sándor szobrászművész által készített bronzplakettet.

Balla Mihály, Becsó Zsolt országgyűlési képviselő urak után, Barna János, a közgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket, majd ünnepi beszédet mondott Novák Irén helyettes államtitkár asszony. A rendezvényt Emberné Rédei Renáta, Ember Péter, Farkas Dániel és a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium zenekara, a Balassi Band zenés dalfeldolgozásai színesítették, majd a Madách-díjak átadása következett.

Nógrád Vármegye Madách Imre Díja adományozható egyéneknek és közösségeknek a tudomány, az irodalom, a művészetek és a közművelődés terén végzett kiemelkedő tevékenységért.

Nógrád Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése a 2025. decemberi ülésén úgy határozott, hogy Nógrád Vármegye Madách Imre Díját Nyilasy Balázs, költő, irodalomtörténész és Szabó János néptáncoktató, az 50 éves Nógrád Táncegyüttes alapító tagja, volt vezetője, jelenlegi szakmai tanácsadója részére adományozza.

Az elismert költőt Ács Margit író, műkritikus méltatta, míg Szabó Jánost dr. Handó Beatrix, a Salgótarjáni Járási Hivatal hivatalvezetője, a Nógrád Táncegyüttes egykori tagja.

A kitüntetéseket Barna János alelnök és Novák Irén helyettes államtitkár asszony adta át a díjazottak részére. A megható pillanatok után a Szózattal és közös fotózással ért véget a rendezvény.

Forrás: Nógrád Vármegye Önkormányzata




Vélemény, hozzászólás?