full screen background image

Hernádi Ádám lett az Év Polgármestere

Hernádi Ádám lett az Év Polgármestere

2024.09.26. Hernádi Ádám lett az Év Polgármestere. Esztergom első embere a díjat Dukai Miklóstól, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkárától és Oltványi Tamástól, a Szféra Európa Kft. ügyvezetőjétől vette át Karcagon – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Mint írták, az önkormányzati világ legnívósabb elismeréséről augusztus 1. és augusztus 31. között lehetett szavazni. Idén azok a városvezetők kaphattak érvényesen voksot, akik a június 9-i választáskor hivatalban voltak. A díj Szász Endre linómetszete volt.

A szavazatok alapján az Év Alpolgármestere Szeles Szabolcs (Győr), míg az Év Jegyzője Bodnár Attila (Badacsonytomaj) lett.

Kiosztották ezen kívül a Sikeres Városok Kulcsa díjat is. Idén Veszprém, Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza és Debrecen kapta meg ezt az elismerést.

A települések vezetőit 1995 óta évente jutalmazzák. Polgármesterek, alpolgármesterek és jegyzők ebből az alkalomból először 1995-ben találkoztak egymással Veszprémben – írták a közleményben.

A képen Hernádi Ádám. Fotó: Facebook

MTI




Vélemény, hozzászólás?