2021.04.19. A koronavírus-járvány időszakában erősödött a magyar önkormányzati rendszer korrupció elleni védettsége – hangsúlyozta Domokos László az ÁSZ Hírportálnak adott interjúban.
Az Állami Számvevőszék elnöke felidézte: az ÁSZ első alkalommal végezte el az összes magyarországi település, tehát 3197 önkormányzat és 1284 önkormányzati hivatal integritásának, vagyis korrupció elleni védettségének értékelését.
Domokos László kiemelte: az értékelt önkormányzatok vezetőivel, polgármesterekkel és jegyzőkkel, azért dolgozunk, hogy az önkormányzatok szabályszerűen és eredményesen működjenek, a helyben élők pedig a lehető legmagasabb szintű szolgáltatásokat kapják.
A képen Domokos László. Fotó: Kallus György






