2019.05.16. Két projektnek köszönhetően, közel 150 millió forintból újulhatott meg a két épület a Vas megyei Merseváton. A TOP program keretéből megvalósult pályázatok konzorciumi partnere a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal. Az átadó ünnepségen köszöntőt mondott dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, aki beszédében kiemelte, hogy mindkét beruházás határidőre és a költségkereten belül valósult meg.
Az óvodán hőszigetelték a homlokzatot, kicserélték a nyílászárókat, napelemeket szereltek fel, és az 50 millió forintos keretből jutott játszótéri eszközökre is. Szintén uniós támogatás segítségével újult meg a merseváti idősek klubjának otthont adó kétszintes épület. A 84,5 millió forintos rekonstrukciónál hangsúlyt kapott az akadálymentesítés és a szociális szolgáltatásokhoz szükséges eszközök beszerzése.
Forrás: Vas Megyei Önkormányzat. Fotó: Giczi Sándor






