full screen background image

Összefogtak a Dél-dunántúli megyék, 3 millió forinttal támogatják a koronavírus miatt árván maradt gyermekeket

Összefogtak a Dél-dunántúli megyék, 3 millió forinttal támogatják a koronavírus miatt árván maradt gyermekeket

2021.04.26. 1 millió forintot ajánlott fel Dr. Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, annak az Alapítványnak a javára, melyet Áder János köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita hívott életre a koronavírusban árván maradt gyermekek megsegítésére. A kezdeményezéshez Somogy és Tolna megye is csatlakozott, így a Dél- Dunántúl régió összesen 3 millió forinttal támogatja a tragédia sújtotta családokat. A Baranya Megyei Önkormányzat elnöke egyben felhívással él a magyarországi megyékhez, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

„Sokkolták az országot, azok a családi tragédiák, melyekben életerős családfőket, édesanyákat veszítettek el egyik napról a másikra családok a koronavírus járvány harmadik hullámában. Ezeket az árván maradt gyermekeket nem hagyhatjuk egyedül, így azt gondolom most van itt az idő az összefogásra – ezért is döntöttem úgy, hogy felhívással élek a megyei önkormányzatok vezetőihez, hogy együtt segítsünk az árván maradt gyermekeken” – mondta Őri László a megyéket megszólító felhívás elindítója.

A megyei elnök emlékeztetett, a Baranya Megyei Önkormányzat tavaly, a koronavírus járvány első hulláma alatt azért hívta életre a „Baranya Segít Programot”, hogy az élvonalban harcoló egészségügyi dolgozókat, mentősöket segítse. A harmadik hullám tetőzése után várhatóan kevesebb nyomás helyeződik az egészségügyi dolgozókra, a járvány azonban tragédiákat hagyott maga után és Baranyát, Pécset sem kímélte.

Ismerünk olyan családot, ahol 6 gyermek maradt árván a vírus miatt. Ezeknek a gyermekeknek nem elég az egyszeri anyagi támogatás, hangsúlyozta a megyei elnök. Hatékony segítségre van szükségük, míg önálló keresettel nem rendelkeznek, ezért is csatlakozunk az Áder János államfő által létrehozott Alapítványhoz. Az pedig külön öröm számomra, hogy a Dél-Dunántúl régió egységesen a kezdeményezés mellé állt, bízom benne, hogy más magyarországi megyék is hasonlóan fontosnak tartják és támogatják majd az Alapítvány célkitűzéseit, tette hozzá Dr. Őri László.

A járvány több mint 400 családban okozott tragédiát, ezzel együtt pedig több mint 600 gyermeket hagyott árván vagy félárván.

Bíró Norbert, a Somogy Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, a megyét a 3. hullám sújtotta leginkább, így egyértelmű volt számára, hogy elsőként csatlakozzon a felhíváshoz és segítséget nyújtson ebben a nehéz helyzetben. A Somogy Megyei Önkormányzat elnöke háborús helyzethez hasonlította a járványt, ami most a társadalom alapegységét a családokat támadta meg. Somogy megyében eddig 22 félárván maradt gyermekről tudnak, akiknek hosszútávú támogatásra van szüksége.

A Tolna Megyei Önkormányzat elnöke, Fehérvári Tamás szintén 1 millió forintot ajánlott fel a nehéz sorsú gyermekek megsegítésére.

Forrás: Baranya Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

More in adományozás, Baranya megye, Bíró Norbert, Fehérvári Tamás, gyermekek, koronavírus, Őri László, Somogy megye
Close