full screen background image
Search
2019. március 21. csütörtök -
  • :
  • :

Három rendezvény a felzárkózás jegyében Hajdú-Biharban

Három rendezvény a felzárkózás jegyében Hajdú-Biharban

2019.03.14. A szakmai rendezvénysorozatot a „Megyei szintű felzárkózáspolitikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan Hajdú-Bihar megyében” című pályázat keretében szervezte a megyei önkormányzat, március 4-6. között. Az egyeztető tanácskozásra többszörös igény mutatkozott.

Egyrészt a projekt céljai között szerepel egy megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszer kialakítása a hátrányos helyzetű célcsoportokat érintő beavatkozások összehangolására, a megyében megvalósuló fejlesztések számbavétele, kapcsolatfelvétel a projektekkel a felzárkózási szempontok érvényesítése érdekében, nyomon követés és a projektek összehangolásának segítése.

Másrészt a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat feladatának érzi, hogy figyelemmel kísérje az operatív programok megyét érintő feladatainak megvalósítását.

Az első napon a szegregált élethelyzetek komplex programokkal történő felszámolásáról tanácskoztak a szakemberek. A legtöbb probléma ebben a témában a lakhatási helyzet javításához, a közbeszerzési eljárások elhúzódásához és a szakemberek hiányához kapcsolódott.

A második napon a gyermekek esélyegyenlőségét segítő programokkal kapcsolatban cseréltek tapasztalatot a résztvevők, itt szintén felmerült a szakemberek hiánya, valamint a korai iskolaelhagyás kedvezőtlen helyzete.

A lezáró nap témája pedig a foglalkoztatás és a felnőttképzés volt, a megjelent szakemberek az atipikus foglalkoztatási forma népszerűsítésére hívták fel a figyelmet, ezenkívül a foglalkoztatás elősegítő egyéni fejlesztésekre és a családokat komplex módon segítő mentorálás kapott kiemelt hangsúlyt a beszélgetéseken.

A rendezvényeken elhangzott információk jelentősen támogatják az EFOP -1.6.3-17 projekt célcsoportjait érintő, helyben tapasztalható szolgáltatási hiányok feltárását, amely az ez év végéig elkészülő Szolgáltatási Út Térkép alapjául fog szolgálni.

A résztvevőket a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat nevében Tasi Sándor alelnök köszöntötte.

Forrás/fotó: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in felzárkóztatás, Hajdú-Bihar megye, önkormányzat
Close