full screen background image
Search
2019. december 6. péntek -
  • :
  • :

Átadták az új egészségházat Rádon

Átadták az új egészségházat Rádon

2019.11.29. Átadták az új egészségházat a Pest megyei Rádon csütörtökön, a komplexumban kap helyet a házi- és gyermekorvosi, valamint a fogorvosi rendelő és a védőnői szolgálat.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője az átadáson hangsúlyozta: az egészségügyi alapellátás biztosítása az önkormányzatok feladata ugyan, az állam mégis hozzájárul ehhez, Rád is kapott az egészségházra mintegy 200 millió forint támogatást. “Azért fontos ez az épület is, mert jól mutatja azt, hogy még ha valami önkormányzati feladat is, az állam ettől még Rádon, a környező településeken és a közép-magyarországi régióban is jelentős anyagi támogatást nyújt” – fogalmazott az államtitkár.

Példaként említette, hogy a szobi és váci járás 34 települése közül 18 helyen állami támogatásból épül vagy újul meg háziorvosi vagy fogorvosi rendelő, valamint a védőnői szolgálatnak otthon adó épület. Hangsúlyozta, hogy a közép-magyarországi régióban 32 járóbeteg-szakrendelő került be az állami felújítási programba, ezek felújítására, kibővítésére vagy újak építésére az állam 58,6 milliárd forint kötelezettséget vállalt. Hozzátette, hogy a régióban a diagnosztikai kapacitás az elmúlt egy évben tíz százalékkal bővült a kormányzati forrásból vásárolt új berendezéseknek köszönhetőn.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy míg 2010-ben egy háziorvosi praxis átlagos havi bevétele 867 ezer forint volt, ma ez 1 millió 630 ezer forint. Praxisjog vásárlásra az állam 4 millió forintig terjedő vissza nem térítendő támogatást nyújt. A program indulása óta 1,3 milliárd forint támogatást fizettek 258 praxis jogának a megvásárlására.

A letelepedési pályázaton pedig 12 milliótól 20 millió forintig terjedő vissza nem térítendő támogatást kaphatnak azok a háziorvosok, akik legalább egy éve be nem töltött praxisban helyezkednek el. Eddig 192 esetben vették ezt igénybe, 3,1 milliárd forintot fordított erre az állam. Ez azt jelenti, hogy az állami praxistámogatások révén 675 ezer ember háziorvosi, 274 ezer ember fogorvosi ellátása oldódott meg – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Rutkai Róbert, Rád alpolgármestere elmondta, hogy 2017-ben indultak azon a pályázaton, amelynek eredményeként – az önkormányzat 30 millió forintos hozzájárulásával – megvalósulhatott a mintegy kétezer lakosú település központjában az új egészségház.

Hozzátette: az engedélyeztetési eljárások még folyamatban vannak, Rád lakói a tél folyamán vehetik birtokba az épületet, amelynek tetőterében a későbbiekben lakásokat is kialakíthatnak.

* A kép illusztráció

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in egészségügy, Pest megye
Close