full screen background image
Search
2018. június 21. csütörtök -
  • :
  • :

Út és kerékpárút építésére kap 650 milliót Mohács

Út és kerékpárút építésére kap 650 milliót Mohács

2018.01.03. Csaknem 650 millió forintos pályázati forrást nyert Mohács útfelújításra, kerékpárút és körforgalom építésére – tudatta Szekó József (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az MTI-vel.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból megvalósuló beruházások részleteiről azt közölte: a vasútállomástól a Szőlőhegy településrészig húzódó, mintegy 3100 méteres útszakasz felújítására a Magyar Közút Nonprofit Zrt. bonyolításában kerül sor.

Az igen forgalmas, sok kamion által használt iparterületi útszakasz burkolata erősen elhasználódott, nyomvályússá vált – ismertette a városvezető. Szekó József tájékoztatása szerint a beruházás tavasszal kezdődik és várhatóan nyár végéig befejeződik.

Továbbá körforgalom épül Mohács egyik legforgalmasabb – a Kossuth Lajos, Liszt Ferenc és Dózsa György utcák találkozásánál lévő – kereszteződésében. A tervek szerint nyár elején kezdődő és az év végéig elkészülő beruházástól a polgármester azt várja, hogy rugalmasabbá, folyamatosabbá válik a közlekedés a naponta több ezer ember által használt csomópontban.

Szintén e fejlesztés keretében egy 1440 méteres kerékpárút-szakasz is készül, amely a Mohács nyugati iparterületét átszelő és a Budapesti út melletti kerékpárutakat köti majd össze a Mohács-Szőlőhegyen – részletezte Szekó József.

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Baranya megye, kerékpár, Mohács, Szekó József, TOP
Close