full screen background image
Search
2020. október 25. vasárnap -
  • :
  • :

Ünnepi közgyűlésen adták át az elismeréseket

Ünnepi közgyűlésen adták át az elismeréseket

2016.08.30. A szekszárdi önkormányzat augusztus 29-én, az idén első ízben megrendezett Szekszárd Város Napján tartotta hagyományos ünnepi közgyűlését. Az arra érdemesek az Agóra Művészetek Házában vehették át a város és a német önkormányzat kitüntető díjait Ács Rezsőtől, Szekszárd polgármesterétől.

„Elődeink szorgalmukkal, munkájukkal, a közösség iránti alázattal építettek fel egy erős várost, amelyet örökül hagytak nekünk. Ez az örökség erős alap, de egyben felelősség is!” – értékelt a városvezető, aki korunk kihívásaira célozva arról szólt: azokra a megfelelő válaszokat az itt élők hangját meghallva kell megtalálnunk. Véleménye szerint ennek egyik eleme a fiatalok helyben tartása, amihez a szakképzés rendszerének javítása és a munkahelyteremtés is fő prioritás.ú

Az ünnepséges Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke képviselte a megyei önkormányzatot.

Az ünnepségen Szekszárd Városa Díszpolgári címet kapott posztumusz a Kádár éra alatti megtorlás során nyolc év börtönnel sújtott dr. Tóth Lajos ügyvéd, az 1956-os forradalom és szabadságharc szekszárdi Nemzeti Bizottságának elnöke, a város forradalom alatti közellátásának megszervezője.

Pro Urbe emlékplakettet vehetett át a polgármestertől dr. prof. Ternák Gábor, a Tolna Megyei Balassa János Kórház korábbi belgyógyásza, infektológusa, a trópusi betegségek szakorvosa, Nepp Dénes népi iparművész, bőrdíszműves, szíjgyártó mester, valamint az 1995-ben Szekszárdon alakult, Siklósi Krisztián vezette Csurgó zenekar, a Bartina néptáncosainak korábbi állandó kísérője.

„Közjóért” kitüntető díjban részesült Baumann Péterné művelődésszervező, a Babits Mihály Kulturális Központ munkatársa, dr. Orbán Veronika, az Egyesült Regionális Önkormányzati Víziközmű Zrt. (ERÖV) laboránsa, a szakma professzora, főiskolai oktatója, Cseri Jánosné, a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület viseletkészítője, Horváth Jánosné, a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör általános elnökhelyettese, Szegedi Dezsőné, a Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesületének elnöke és Szabó Balázs, a szekszárdi Tesco Áruház igazgatója.

„Szekszárd Javáért” kitüntető cím birtokosává vált Kirschner János, a Kir-Schnell Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. ügyvezetője, valamint az Alisca Agrárház Kft. Utóbbi elismerést a cég ügyvezetője, Török Béla vette át Ács Rezsőtől.

Ács Rezső mondott ünnepi beszédet, a képen jobbról Fehérvári Tamás. Fotó: Szekszárdi Vasárnap – Kiss Albert

Forrás: Szekszárdi Vasárnap – Gyimóthy Levente.




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Ács Rezső, Fehérvári Tamás, közgyűlés
Close