full screen background image
Search
2020. április 9. csütörtök -
  • :
  • :

Ünnepi közgyűlésen adják át a megyei önkormányzat legrangosabb díjait

Ünnepi közgyűlésen adják át a megyei önkormányzat legrangosabb díjait

2016.08.19. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat sok éves hagyományt folytat azzal, hogy a megye legrangosabb elismeréseit – a Győr-Moson-Sopron Megye Díszpolgára Kék Szalag Kitüntető Címet, valamint a megyei kitüntető díjakat – az augusztus 20-hoz kapcsolódó ünnepi díszközgyűlésen adja át.

Ebben az évben a rendezvénynek Győr egyik legszebb barokk épülete, az Esterházy-palota ad otthont, Győrött, a Király utca 17.-ben, 2016. augusztus 18-án, csütörtökön 15.00 órai kezdettel.A rendezvény keretében keretében természetesen megemlékeznek nemzeti ünnepünkről, augusztus 20-áról és államalapító királyunkról, Szent Istvánról is.

A díszközgyűlésen Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke mond ünnepi köszöntőt, ezt követően a megyei kitüntető cím és a megyei kitüntető díjak átadására kerül sor.

A díszközgyűlés – az „Emlékezzünk régiekről…” című – ünnepi összeállítással zárul, melyben közreműködik Budai Ilona, Kossuth-díjas népdalénekes, előadóművész, Horváth Ildikó, Radnóti-díjas versmondó és fuvolán Wendler Enikő, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Konzervatóriumának és a Bécsi Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályának hallgatója.

******

A megyei közgyűlés döntése alapján a díjazottak 2016. évben:

Győr-Moson-Sopron MegyE DÍSZOLGÁRA Kék Szalag Kitüntető Cím

Dr. Medgyasszay László volt országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés egykori alelnöke(Győr-Ménfőcsanak)

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE OKTATÁSÁÉRT PÉTERFY SÁNDOR-DÍJ

Südi Tamásné néptáncpedagógus (Kapuvár)

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE MŰVÉSZETÉÉRT KORMOS ISTVÁN-DÍJ

Hangraforgó együttes (Győr)

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE SZOCIÁLIS ELLÁTÁSÁÉRT ÉS GYERMEKVÉDELMÉÉRT

DR. BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ-DÍJ

Kránitz Péter gyógypedagógiai tanár (Mosonmagyaróvár)

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE GAZDASÁGÁÉRT MELLER IGNÁC-DÍJ

BNF Kft. (Csorna)




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in elismerések, Győr, Győr-Moson-Sopron, Németh Zoltán
Close