full screen background image
Search
2020. október 25. vasárnap -
  • :
  • :

Tovább fejleszt a Mezei-Vill

Tovább fejleszt a Mezei-Vill

2020.09.04. A kft. versenyképességi támogatást kapott, az erről szóló szerződést szeptember 4-én adta át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Berettyóújfaluban.

A miniszer elmondta: 806 magyarországi vállalkozás 377 milliárd forintos beruházásához a kormány 150 milliárd forint versenyképességi támogatást adott. Miután még maradt 18 milliárdnyi forrás, újra meghirdették a programot, amire negyed óra alatt 98 vállalkozás 47 milliárdos támogatási igényt nyújtott be.

Hozzátette: Hajdú-Bihar megyéből 35 vállalkozás 16,5 milliárd forintos fejlesztéshez kért és kapott összesen 8,2 milliárd forint versenyképességi kormányzati támogatást, amivel 4100 munkahelyet tudtak megvédeni.

A közvilágítási lámpákat gyártó és telepítő berettyóújfalui cég 574 millió forintos beruházásához 287 millió forint támogatást kapott, ezzel 60 munkahelyet védett meg, és olyan technológiai fejlesztéseket tud megvalósítani, amivel növeli versenyképességét a bel- és a külpiacokon.

Mezei József, a cég ügyvezetője az eseményen hangsúlyozta: a kormányzati támogatással megvalósuló beruházás a munkahelyek megtartása mellett új automata gyártósorok üzembe helyezését is segíti.

Az eseményen a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Bulcsu László alelnök képviselte.

Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Berettyóújfalu, Bulcsu László
Close