full screen background image

Több mint félmilliárdból újulnak meg épületek és közterületek Pétervásárán

Több mint félmilliárdból újulnak meg épületek és közterületek Pétervásárán

2018.02.08. Félmilliárd forintot meghaladó uniós pályázati forrásból újul meg több középület, a piac és számos közterület Pétervásárán – közölte a város polgármestere az MTI-vel.

Eged István (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán elnyert 575 millió forint támogatásnak köszönhetően a településen folytatódhat az elmúlt években megkezdett városrehabilitáció.

Az unós forrásból megvalósuló “Zöld város kialakítása” elnevezésű projekt célja Pétervására térségi központi szerepének erősítése mellett a lakosok közérzetének javítása – fogalmazott. Hozzátette, ennek érdekében több központi és közösségi épület, a piac, valamint közterületek megújításával, zöldfelületek rendezésével egészségesebb és esztétikusabb lakókörnyezetet alakít ki az önkormányzat.

Kifejtette: a főtéren két épület felújítását, illetve átalakítását tervezi a városvezetés. Az egyik nagyobbik részében sport- és szabadidős létesítményt hoznak létre, kisebb részében pedig kereskedelmi-szolgáltató tereket alakítanak ki. A közelben parkolóhelyeket is létesítenek, továbbá része az elképzeléseknek a városközpontban lévő Kossuth utcai piac megújítása, a kapcsolódó területekkel együtt találkozóhellyé és közparkká fejlesztése.

Mindemellett a Szabadság tér szomszédságában álló sportcsarnok és egészségügyi központ elhanyagolt telkén egy komplex rekreációs és sportközpontot, míg a gyerekjátszótér mellett kifejezetten a fiatalok igényeinek megfelelő, extrém sporteszközökkel is felszerelt szabadtéri létesítményt alakítanak ki – mondta.

A projekt része a korábban felújított, kulturális és turisztikai szempontból is kiemelt jelentőségű templomdomb és sírkert környezetének rendbetétele, valamint a városközpont zöldterületeinek gyepesítése, fásítása, sétányok kiépítése is – közölte a polgármester.

Fotó: Faktor.hu

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in fejlesztés, Heves megye, pályázat, Pétervására, TOP
Close