full screen background image
Search
2018. december 14. péntek -
  • :
  • :

Több mint egymilliárd forint jut a Tanyafejlesztési programra

Több mint egymilliárd forint jut a Tanyafejlesztési programra

2018.12.04. Meghirdette az Agrárminisztérium (AM) a jövő évi Tanyafejlesztési programot, a rendelkezésre álló 1,23 milliárd forint három célterület között oszlik meg – mondta Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett programban mintegy 200 millió forint jut a települési és térségi fejlesztések támogatására, 637 millió forintot különítettek el a tanyák, és a tanyás térség megőrzésére, fejlesztésére, valamint a tanyagazdaságok indítására és fejlesztésére. Emellett 300 millió forintot biztosítanak a tanyai lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre – sorolta. A felhívások decemberben jelennek meg a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján, illetve a www.kormany.hu portálon, a kérelmeket 2019. január második felétől lehet majd benyújtani, a projekteket pedig 2019. december 31-ig kell megvalósítani.

Kis Miklós kiemelte, hogy az egyéni tanyagazdaságokra vonatkozó támogatási lehetőségekre évről-évre egyre nagyobb pályázói igény mutatkozik, ezért a számukra biztosított források nagyobb hangsúlyt kapnak. Azon ügyfelek, akik a korábbi években nyertek támogatást, viszont pályázatuk megvalósítása még folyamatban van, a projektben vállalt fejlesztéseket legkésőbb 2019. május 31-ig tudják kivitelezni.

Az eddigi, hétéves működés során összesen közel kétezer pályázat részesült pozitív elbírálásban, amely több mint 8,9 milliárd forint megítélt nemzeti támogatást jelent – mondta az államtitkára.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós forrásból megvalósuló Vidékfejlesztési Programban (VP) április 4-ig lehet folyamatosan benyújtani a tanyák villany-, víz- és szennyvízberuházásainak támogatására a kérelmeket. Eddig 1,3 milliárd forintról született döntés, a rendelkezésre álló keret 8,23 milliárd forint.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy idén másodjára hirdette meg az Év tanyája díjat az agrártárca, az elismeréseket december 10-én adják át.

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in AM, Kis Miklós, pályázat
Close