full screen background image
Search
2017. december 14. csütörtök -
  • :
  • :

Több mint 300 résztvevő a kereskedőház Közép-európai régiót bemutató konferencasorozatán

Több mint 300 résztvevő a kereskedőház Közép-európai régiót bemutató konferencasorozatán

2017.11.28. A tavalyi évi sikereket követően a Magyar Nemzeti Kereskedőház 2017-ben ismét megszervezte a Külpiaci lehetőségek a Közép-európai régióban című konferenciasorozatát. Az idei évben a rendezvény összesen kilenc vidéki nagyvárosba, és Budapestre látogatott el, ahol összesen több mint 300 vállalkozó, cégvezető vett részt a rendezvényeken.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) stratégiai célja a határokon átívelő magyar-magyar gazdasági kapcsolatok erősítése, Magyarország és a közép-európai régió országai közötti együttműködések dinamizálása. Ennek jegyében a Kereskedőház a megyei iparkamarák, valamint az Enterprise Europe Network (EEN) közreműködésével 2016-ban elindította a Külpiaci lehetőségek a Közép-európai régióban című konferenciasorozatát.

A rendezvény célja reprezentálni a magyar vállalkozások számára a környező országok üzleti és befektetési lehetőségeit, valamint ismertetni az országok jogi és gazdasági környezetét.

Kilenc helyszín, több mint 300 résztvevő
A tavalyi évi sikerekre, valamint a résztvevők visszajelzéseire való tekintettel a Kereskedőház 2017-ben ismét útjára indította konferenciasorozatát. Az összesen kilenc helyszínre ellátogató rendezvényen a résztvevők átfogó tájékoztatást kaptak Ausztria, Lengyelország, Románia, Szerbia és Szlovákia potenciális üzleti és befektetési lehetőségeiről, az exportfolyamatok során felmerülő lehetséges kihívásokról és azokra adható válaszokról, valamint az MNKH széleskörű szolgáltatási portfóliójáról.

Az összesen több mint 300 vállalkozó és cégvezető ezen túlmenően naprakész információhoz juthatott a különböző elérhető exportfinanszírozási lehetőségekről és a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. vállalkozásfejlesztési programjáról.

Az exportálni kívánó vállalkozások döntő többsége a szomszédos országok irányába teszik meg az első lépéseket, a földrajzi közelség, valamint a hasonló gazdasági és jogi környezetre való tekintettel.

Célunk, hogy a konferenciasorozat keretében átadjuk a sikeres exporttevékenység megkezdéséhez szükséges gyakorlati ismerteket és szakmai tudást, bemutassuk a konkrét üzleti és befektetési lehetőségeket, sikertörténeteinken és példákon keresztül gyakorlati megközelítéseket vázoljunk, illetve elősegítsük a résztvevő cégek és a külképviseleti irodáink közti kapcsolatfelvételt, együttműködések kialakítását” – hangsúlyozta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

A szakmai előadásokat követően az MNKH valamennyi helyszínen – Eger, Győr, Székesfehérvár, Szeged, Budapest, Kecskemét, Szolnok, Debrecen, illetve Miskolc – lehetőséget biztosított a résztvevők számára üzleti tárgyalások lefolytatására, valamint a külpiaci tanácsadókkal és az irodavezetőkkel történő személyes konzultációra, cégre szabott tanácsadásra.

Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Debrecen, Eger, Győr, Hajdú-Bihar megye, Kecskemét, konferencia, Magyar Nemzeti Kereskedőház, Miskolc, Szeged, Székesfehérvár
Close