full screen background image
Search
2018. augusztus 22. szerda -
  • :
  • :

Olaszország után Luxemburgnak is segítséget nyújt a megyei önkormányzat

Olaszország után Luxemburgnak is segítséget nyújt a megyei önkormányzat

2018.05.23. Luxemburgban járt a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat két szakértője, hogy segítse egyrészt a fényszennyezéssel kapcsolatos problémák megoldását, másrészt a csillagos égboltban rejlő turisztikai lehetőségek hatékonyabb kiaknázását. A Hajdú-bihari szakemberek korábban Olaszországban nyújtottak hasonló segítséget, szintén egy nemzetközi delegáció tagjaiként.

Az éjszakai égbolton jelentkező fényszennyezés a nagyvárosok egyik legjelentősebb problémája. A jelenség megzavarja az élővilág (különösen a madarak és a növények) életritmusát, nem egy esetben az állatok pusztulását okozza, de az emberi szervezet biológiai egyensúlyára is negatív hatással van. Emellett a nagyvárosokban megszokottá vált, hogy a természetes, csillagos égkép helyett a városi közvilágításból származó, szétszórt fény homályosítja el az égboltot. Az Európai Unió Interreg Europe Programjának támogatásában megvalósuló „Night Light” projekt célja a fényszennyezés visszaszorítása, a csillagos égbolt, mint természeti érték védelme, illetve az ebből fakadó előnyök turisztikai és gazdasági szempontú hasznosítása.

A projektben a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat holland, luxemburgi, spanyol, dán, szlovén és olasz partnerekkel közösen dolgozik a célkitűzések eléréséért. Az elmúlt héten egy hétfős, spanyol, szlovén és magyar szakértőkből álló delegáció látogatott el a luxemburgi Viandenbe, az Our Natúrpark képviselőnek meghívására. A szakembereknek lehetőségük nyílt részletesen megismerni a környező települések és a Natúrpark fényszennyezéssel kapcsolatos problémáit, illetve a csillagos égbolt ökoturisztikai hasznosítására vonatkozó elképzeléseit. A szakértői csoport tagjaként a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Szabó Tünde területfejlesztési referenst, illetve Gyarmathy Istvánt, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága természetvédelmi szakreferensét delegálta.

Az ötnapos program során a nemzetközi szakértők találkoztak az Our Natúrpark településeinek vezetőivel, minisztériumi és természetvédelmi szakemberekkel, világítástechnikai szakértőkkel, a regionális turisztikai szereplők képviselőivel, amatőr csillagászokkal és civil szervezetek tagjaival. A tartalmas előadások mellett számos helyszíni látogatás, terepbejárás nyújtott lehetőségek a problémák és célkitűzések megismerésére.

A szakértői csoport az ötnapos program eredményeként megfogalmazta ajánlásait, melyek a későbbiekben egy rövid jelentésben kerülnek ismertetésre. A legfontosabb ajánlások a következők voltak:

– Fényszennyezés problémájának lakossági megismertetése
– Közvilágítási és lakossági korszerűsítések során a fényszennyezés csökkentését szem előtt kell tartani
– A csillagos égbolt megóvásának szélesebb körű beépítése a vonatkozó települési és tervezési dokumentumokba
– Asztroturisztikai termék kialakítása, marketingje, beleértve a csillaglesre alkalmas terület kijelölését az Our Natúrparkban
– A csillagos égboltban rejlő lehetőségek okos, szemléletformáló kiaknázása
– Testreszabott kommunikációs módszerek alkalmazása

Júniusban a hollandiai Leeuwardenben, ősszel pedig a spanyolországi La Palmában rendezik meg a soron következő szakértői üléseket.

Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Hajdú-Bihar megye, Interreg, Luxemburg
Close