full screen background image
Search
2018. október 18. csütörtök -
  • :
  • :

Negyvenkét millió forintból újították fel a városháza épületét Bodajkon

Negyvenkét millió forintból újították fel a városháza épületét Bodajkon

2018.09.14. A patinás épületet 42 millió forintból korszerűsítették, melyből összegből 19 milliót tett ki a pályázati támogatás, a többit a nem túl tehetős önkormányzat saját erőből teremtette elő. A felújított városháza épületét kedden ünnepség keretében adta át a település polgármestere, a térség országgyűlési képviselője és a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.

Egy 1948-ban a bodajki tanácsházáról írt jelentés szerint a régi épület esetében a festésnél többet tenni nem javasolnak, mivel a földszintes épület két éven belül magától is összedől…

A történetet Wurczinger Lóránt polgármester elevenítette fel a felújított városháza keddi átadásán. A patinás épületet 42 millió forintból korszerűsítették. Ezen összegből 19 milliót tett ki a pályázati támogatás, a többit a nem túl tehetős önkormányzat saját erőből teremtette elő – derült ki az elöljáró szavaiból.

A munkálatok eredményeként szigetelték a födémet és a homlokzatot, az udvar felől új nyílászárókat építettek be, rekonstruálták az utcafronton a régieket. Kicserélték a kazánt, a tetőre pedig napelemek kerültek. Az energiahatékonyságot is szolgáló korszerűsítéstől a jövő esztendőtől már évi több százezer forint megtakarítást várnak.

Az átadó ünnepségen jelentette be Wurczinger Lóránt, hogy – mint fogalmazott – a bukott idők árnyait végképp lerázva, a városháza házasságkötő és tanácskozó termét Szent Istvánról nevezik el.

A polgármesteri hivatalban az elsőnek a helyi lakosnak kell lennie. A megújult épület ezt a célt szolgálja – hangsúlyozta az átadáson mondott beszédében Törő Gábor országgyűlési képviselő.

Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke pedig arról beszélt, hogy Bodajkra a hat sikeres TOP-os pályázat révén több mint 500 millió forint érkezik. Az eredményes lobbitevékenység mellett ehhez átgondolt településfejlesztési koncepció is kellett – mondta.

Forrás: Fejér Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Bodajk, Fejér megye, Molnár Krisztián, önkormányzat, TOP, Törő Gábor
Close