full screen background image
Search
2018. június 24. vasárnap -
  • :
  • :

Munkásszállás és középiskola épül Mórahalmon

Munkásszállás és középiskola épül Mórahalmon

2017.12.20. Kormányzati támogatással munkásszállás és szakképzőiskola épül Mórahalmon, a két beruházás alapkövét szerdán helyezték el a Csongrád megyei kisvárosban.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az ünnepségen elmondta, Csongrád megye a 2010-es kormányváltás óta jelentősen fejlődött. A foglalkoztatottak száma 161 ezerről 178 ezerre nőtt, a munkanélküliség pedig 2017 harmadik negyedévére mélyen az országos átlag alá, 2,5 százalékra csökkent.

A politikus közölte, a kormány aktív munkaerőpiaci eszközként a Nemzeti Foglalkoztatási Alap központi keretéből 9 milliárd forintot különített el önkormányzatok, illetve önkormányzati társulások számára munkásszállások építésének, illetve erre alkalmas ingatlanok átalakításának, felújításának támogatására.

Eddig hat önkormányzat – köztük elsőként Mórahalom – pályázata kapott mintegy 1,5 milliárd forint támogatást. Négy új munkásszállás épül és két ingatlant újítanak fel, összesen 634 férőhellyel – ismertette az államtitkár.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester közölte, a kétszintes, 20 lakóegységes, 94 férőhelyes munkásszállás építésének 441 millió forintos költségéből 263 millió forintot kormányzati támogatás fedez, a fennmaradó rész az önkormányzat önereje. A minőségi szállást biztosító épület egy új lakóövezet első elemeként 2018 őszére készül el.

A kisváros központjában 900 millió forintos kormányzati forrásból két ütemben szakképző iskola épül. A beruházás első elemeként már elkészült az oktatási intézmény gyakorlóközpontja, ahol gyógymasszőröket és gyógypedagógiai asszisztenseket képeznek.

A főépület, amelynek alapkövét szerdán tették le, 2018 őszére készül el. A Tóth János piarista szerzetesről elnevezett iskolában a következő tanévtől kezdve a helyi munkaerőpiaci igényekhez igazodva leendő informatikusokat, vendéglátóipari szakembereket, valamint pedagógiai asszisztenseket oktatnak. Az intézmény diákjai közé a Homokhátság mellett Vajdaság északi részéről is várnak fiatalokat.

Fotó: moranettv.hu

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Cseresnyés Péter, Csongrád megye, Mórahalom, Nógrádi Zoltán, oktatás
Close