full screen background image
Search
2018. szeptember 25. kedd -
  • :
  • :

Még több kajszibarackot dolgozhatnak fel Kisvejkén

Még több kajszibarackot dolgozhatnak fel Kisvejkén

2018.06.29. Kétszeresére bővítik a gyümölcsosztályozó kapacitást 180 millió forintos beruházással a Tolna megyei Kisvejkén, ahol a megye legnagyobb kajsziültetvényei fekszenek.

 A fejlesztéshez a Terület- és településfejlesztési operatív program százszázalékos támogatását nyerte el a völgységi település önkormányzata.

Az összegből egy körülbelül 600 négyzetméter alapterületű épületet hoznak létre, ahol tároló, válogató, csomagolóegységeket alakítanak ki, a beruházás várhatóan jövő év tavaszára fejeződik be – mondta Höfler József, a község polgármestere az MTI-nek.

A létesítmény a Danubia-Frucht Szövetkezet mellett épül fel, amely három, egyenként 300 légköbméteres hűtő-, valamint válogatócsarnokkal rendelkezik. Szénási Tibor, a szövetkezet igazgatósági tagja elmondta: az önkormányzati beruházással a kisvejkei gyümölcsosztályozó és -válogató kapacitás a kétszeresére bővül, az új létesítményben helyezik el a szövetkezet óránként négy tonna gyümölcs válogatására alkalmas berendezését, valamint az önkormányzati projekt keretében beszerzendő csomagoló gépet.

Az igazgatósági tag beszámolt arról, a szövetkezet tavaly mintegy 1000 tonna kajszibarackot értékesített, a felét exportpiacokon, Németországban és a környező országokban. A kisvejkei kajszi 40 százalékát étkezési, 60 százalékát ipari minőségűként értékesítették; a kapacitás bővítésétől azt várják, hogy ez az arány megfordul. A plusz válogatóval évi 1500-1800 tonna kajszibarack feldolgozására lesz lehetőség.

Kisvejke környékén évente 50 hektárral nő a kajsziültetvények területe, amely jelenleg megközelíti az ötszáz hektárt. A Danubia-Frucht 2017-ben önállóan, illetve a Balaton Ker-Tészen keresztül több mint 300 millió forintos nettó árbevételt ért el. Az igazgatóság tagjának közlése szerint az idei kajszitermés fagykár miatt az előző évinek tíz százaléka körül várható, így az árbevétel is jóval elmarad majd a tavalyitól.

* A kép illusztráció

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in gyümölcs, Höfler József, Kisvejke, önkormányzat, Tolna megye
Close