full screen background image
Search
2018. június 20. szerda -
  • :
  • :

Letették az M85-ös út Csorna és Sopron közötti szakaszának alapkövét

Letették az M85-ös út Csorna és Sopron közötti szakaszának alapkövét

2018.03.07. Letették a 57,45 kilométer hosszú M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Csorna és Sopron közötti szakaszának alapkövét szerdán, Sopron határában. A szakasz 2020 végére, 2021 elejére készül el mintegy 171 milliárd forint kormányzati támogatásból.

Az alapkőletételen Mayer András, a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy hét külön szintű csomópont, 45 híd és két vadátjáró épül az úton.

Hozzátette: a Sopron és az országhatár közötti szakasz építése előkészítés alatt van, már tervezik a Sopront elkerülő, több mint hatszáz méter hosszú alagutat a Bécsi-domb alatt, amely az ország leghosszabb alagútja lesz.

Firtl Mátyás KDNP-s országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy Sopron számára létérdek a gyorsforgalmi út megépítése, mert hosszútávon határozza meg a térség jövőjét. Beszélt arról is, hogy a város “mindig az Orbán-kormányok ideje alatt” fejlődött, és meggyőződése, hogy a térség legjelentősebb gazdasági fordulata következik be az út elkészültével.

Fodor Tamás (Fidesz-KNP) Sopron polgármestere azt emelte ki, hogy óránkénti 110 kilométeres sebességgel lehet haladni majd a magyar és az osztrák főváros irányába is, megszűnik a kistelepüléseken és Sopronban az egészségre káros tranzitforgalom, a gyorsabb közlekedés miatt pedig versenyelőnyhöz jut a gazdasági szféra.

Barcza Attila, Sopron fejlesztési tanácsnoka, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, hogy a térség gyorsabb elérésével a helyi természeti és kulturális értékek nagyobb vonzerőt kaphatnak, mert várhatóan többen választják majd úticélul Sopront és környékét, ami szintén növekedést jelent az itt élők számára.

Hámori György (Fidesz-DNP) Kapuvár polgármestere a rábaközi emberek helyben maradásának elősegítését várja a fejlesztéstől. Úgy fogalmazott, hogy a gyorsabb közlekedéssel megszűnhet a Sopronban, vagy Győrben munkát vállalók elvándorlása, mert a kistelepülésen élők számára is elérhetővé válik a két város.

Az 57 kilométer hosszú M85-ös út 18 települést érint, s négy részre osztva kivitelezik. A Csorna és Fertőd-Endrédmajor közötti szakaszt kivitelezője az STR-B M85 Konzorcium, amit a Strabag Építő Kft., a Strabag AG és a Belfry PE Kft. alkot. A Fertőd-Endrédmajor és Nagylózs közötti szakaszt az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., a Swietelsky Magyarország Kft. és a Betonútépítő Zrt. építi, míg a Nagylózs-Sopron-kelet és a Sopron-kelet-Fertőrákos közötti szakaszokat a Dömper Kft.-ből és a Subterra-Raab Kft.-ből álló DS Konzorcium kivitelezi.

Fotó: kisalfold.hu

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Csorna, Firtl Mátyás, Fodor Tamás, Győr-Moson-Sopron, Hámori György, M85, Sopron
Close