full screen background image
Search
2020. augusztus 15. szombat -
  • :
  • :

Különleges gazdasági övezet létesítését kezdeményezték Mosonmagyaróváron

Különleges gazdasági övezet létesítését kezdeményezték Mosonmagyaróváron

2020.07.31. A Győr-Sopron Megyei Közgyűlés rendkívüli ülésén megszavazta a különleges gazdasági övezet Mosonmagyaróváron történő létesítéséről szóló határozatot.

„A járvány idején kialakult helyzetet kezelni kell, előremutató intézkedéseket kell tennünk. Lehetőség és egyben feladat is számunkra, hogy a megyei önkormányzat tevékenységi körében előmozdítsuk megyénk gazdaságának növekedését és olyan döntéseket hozzunk, amelyek munkahelyteremtő és -megtartó beruházások megvalósítását ösztönzik”- mondta el a közgyűlésen Németh Zoltán. Hozzátette, az aktuális kihívások kezeléséhez, a helyi gazdaság újraindításához az eddig rendelkezésére álló eszközök elégtelenek, új megoldásokat kell találni. Mosonmagyaróvár és térsége hagyományosan fejlett ipari központnak számít, emellett az elmúlt 10 évben töretlen gazdasági, pénzügyi fejlődésen ment keresztül, melyet részben kiváló földrajzi adottságainak is köszönhet. Azt szeretnék, hogy ez a töretlen fejlődés folytatódjon.

A megye elnöke a határozat ismertetésében kiemelte, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat egyetért Mosonmagyaróvár kezdeményezésével, s egyúttal támogatja, hogy a Kormány különleges gazdasági övezeteket jelöljön ki. „Célunk, hogy elősegítsük ezen gazdasági területek feltárását, mely eredményeként olyan gazdasági környezet jöhet létre, ahol a megyei önkormányzat által megállapított, kedvező adókörnyezet segíti a betelepülő befektetőket. A cégek beruházásai pedig a térség gazdaságát erősítik”- magyarázta Németh Zoltán.

A különleges gazdasági övezet kijelöléséről a kormány dönt. Ennek kapcsán szeretnénk azt is elérni, hogy állami beruházásként épüljön meg a tervezett 1-es és 86-os főutakat összekötő út, amely lehetővé tenné az új iparterületek feltárását, egyben – elkerülő funkciója miatt – azt is jelentené, hogy Moson településrész végre fellélegezhetne a teherforgalom alól.

Németh Zoltán azt is elmondta, a különleges gazdasági övezetté minősítés kezdeményezése önkormányzati oldalról újszerű, fel kell ismerni a benne rejlő lehetőséget. Győr-Moson-Sopron megyében pedig minden olyan gazdasági érdeket, amely a közfeladatok ellátásához hozzájáruló bevételek alapjait teremti meg, segíti a munkahelyek megőrzését, vagy új munkahelyek létrejöttét, és hozzájárul a megye gazdaságának erősödéséhez, támogatnunk érdemes.

Németh Zoltán, a megye elnöke (Fidesz-KDNP) hozzátette: a kijelölési kezdeményezés önmagában cáfolja az ellenzék – a korábbi hasonló kormánydöntésekkel kapcsolatos – vádjait, hiszen a fideszes vezetésű Mosonmagyaróvár Önkormányzata a szintén fideszes Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat támogatásával fordul a Kormányhoz. Teszi ezt azért, mert a „különleges gazdasági övezet” a térségnek csak jót és előrelépési lehetőséget jelenthet. Az ellenzék tehát alaptalanul hisztériázik.

Háttér:
Az Országgyűlés által nemrég elfogadott, a „Különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról” szóló 2020. évi LIX. törvény lehetővé teszi olyan különleges gazdasági övezetek létrehozását, amelyek előmozdítják a munkahelyteremtő és – megtartó, a nemzetgazdaság stabilitása szempontjából jelentős beruházások gyors és hatékony megvalósítását, speciális szabályozási környezet kialakításával, biztosítják a gazdasági térség vonzóvá tételét, fejlesztését és az infrastrukturális feltételek megteremtését.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat gazdasági célkitűzései között szerepel a megye területén működő települési önkormányzatok gazdasági stabilitásának és a
versenyképességének megőrzése, továbbá a gazdasági környezet fejlesztése, a gazdaságfejlesztésre szánt területek feltárása. Ezzel segíti a közösségért végzett feladatok
ellátását, úgymint az egészségügyi, köznevelési és szociális ellátórendszer, a civil szervezetek támogatási rendszerének fenntartását.

Győr-Moson-Sopron megye földrajzi helyzete geopolitikai és gazdasági szempontok szerint egyaránt kimondottan kedvező, az ország legjobban pozícionált megyéjének tekinthető. Kitűnő adottságokkal rendelkezik, jól megközelíthető, a kedvező földrajzi elhelyezkedés, a viszonylag képzett munkaerő jelentős külföldi beruházásokat vonzott a térségbe.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in gazdaság, Győr-Moson-Sopron, közgyűlés, Mosonmagyaróvár, Németh Zoltán
Close