full screen background image
Search
2020. október 31. szombat -
  • :
  • :

Kisvejke példaértékű fejlesztése

Kisvejke példaértékű fejlesztése

2020.07.10. Az agrár-logisztikai fejlesztést TOP-os pályázattal, a Tolna Megyei Önkormányzattal konzorciumban valósította meg Kisvejke önkormányzata, száznyolcvan millió forintos támogatási összegből. Az eredmény meggyőző, az Anrofém Kft. kivitelezésében korszerű, esztétikus, hűtött válogatótér teszi lehetővé a gyümölcsök ideiglenes tárolásának, piacra jutásának hatékonyságát, gyorsaságát. Szintén a támogatásból vált lehetővé egy ládamosó berendezés, valamint egy lapmérleg telepítése is.

Az átadáson megjelent Dávid Tímea, Aparhant polgármestere és Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere, aki egyúttal a Völgységi Önkormányzatok Társulása elnöke is. A helyi néptánccsoport fellépését követően Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője tartott köszöntőt. Mint egyebek mellett elmondta, a megyében a TOP-os pályázatokat tekintve 27,5 milliárd forintról beszélhetünk, ez az összeg közel 150 nyertes projektet jelent. Saját választókerületében 33 település pályázott sikerrel, 66 projektet megvalósítva, 8,5 milliárd forint értékben. A koronavírus járvány sajnos nem kímélte a magyar gazdaságot, de az ország képes ismét felemelkedni. Erre látványos bizonyítékot éppen Bonyhád és környéke ad: itt az építőipar működött, a beruházásokban nem történt törés. Az államtitkár példaértékűnek nevezte azt a közös célok érdekében történő összefogást, ami Kisvejkén valósult meg.

Orbán Attila, a megyei önkormányzat alelnöke közölte, hogy jómaga, mint egészen a tavalyi évig barackos tulajdonos Szárazdon, már jó tíz éve hasznos szakmai kapcsolatot ápol a kisvejkei termelőkkel. – Látok jövőt ebben az ágazatban, és azon vagyunk, hogy minél jobban fejlődjön – jelentette ki az alelnök. – Erdélyből származó emberként egyértelmű számomra, hogy ez lehet kitörési pont a megyében. A kisvejkei és környéki gyümölcstermesztés modellnek is tekinthető, örvendetes lenne, ha ezzel minél több település próbálkozna a megyében. A jó működéshez természetesen szükség van fejlesztésekre, ezt a folyamatot példázza a mostani létesítmény. Reméljük, hogy még jó néhány hasonlót át fogunk adni.

Ciklusokon ívelt át a tervezet

– A projekt megvalósítása közös érdem az előző ciklus polgármesterével és képviselő testületével – húzta alá beszédében Farkas-Jókai Noémi polgármester. – Az előkészítés és a tervek megvalósulásának kezdeti fázisaiban jelentős mértékben vette ki a részét Höfler József, akinek ez a beruházás szívügye volt. A befejező, az úgynevezett záró momentumot hagyta rám. Köszönöm az összehangolt munkát mind az Anrofém Kft-nek, a kivitelezőnek, mind pedig Sebestyén Lajos műszaki ellenőrnek.

A település vezetője végezetül – ajándék átnyújtásával – köszönetet mondott elődjének, Höfler Józsefnek, aki 29 éves polgármesteri munkáját ezzel a beruházással zárta. Nagyon sokat tett a településért és a térségben is szerepet vállalt.

Forrás: TEOL.hu




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Kisvejke, logisztika, önkormányzat, Orbán Attila, Tolna megye
Close