full screen background image
Search
2018. szeptember 25. kedd -
  • :
  • :

Kistelepüléseken élő gyerekeknek adtak át ösztöndíjakat Zalában

Kistelepüléseken élő gyerekeknek adtak át ösztöndíjakat Zalában

2018.09.07. A Mura Nemzeti Program keretében, a térség 34 településén élő általános iskolás korú gyerekek számára adtak át ösztöndíjakat pénteken Bázakerettyén.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a Mura-program miniszteri biztosaként elmondta: olyan projekteket valósítanak meg, amelyekkel fel lehet hívni a figyelmet erre a térségre. Turisztikai és mezőgazdasági területen már vannak eredményei a nemzeti programnak, egyebek mellett a korábban Magyarországon szinte ismeretlen füge, datolyaszilva és kivi – Zalában már évek óta művelt – termesztése is a támogatható kategóriába került az Agrárminisztérium döntése alapján.

A program része a humán terület fejlesztése is, ennek egy szelete a tehetséges általános iskolás diákok ösztöndíjjal történő támogatása. Ezzel arra is bátorítják őket, hogy tanulmányaik végeztével itt maradjanak, a későbbiekben is otthonuknak tekintsék ezt a vidéket.

Az először meghirdetett pályázatok révén 38 tanuló részesül tíz hónapon át havi nyolcezer forintos ösztöndíjban – tette még hozzá Cseresnyés Péter.

Iványi László, Bázakerettye (független) polgármestere azt is elmondta, hogy a térség 34 településén több mint 20 ezer ember él, őket érinti az a humán kapacitások fejlesztésére indított projekt, amely mintegy 500 millió forint felhasználását teszi lehetővé. Az ebből megvalósuló ösztöndíjprogram négy éven át tart és évente legfeljebb 40 diák veheti igénybe egy-egy tanéven át az anyagi juttatást, ami a tanulási és életkörülmények javítását szolgálja.

Fotó: Faktor.hu

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Bázakerettye, Cseresnyés Péter, iskolások, Mura Nemzeti Program, ösztöndíj
Close