full screen background image
Search
2020. november 25. szerda -
  • :
  • :

Kisebb települések és cégek is jelentkezhetnek a Virtuális Erőmű Program pályázataira

Kisebb települések és cégek is jelentkezhetnek a Virtuális Erőmű Program pályázataira

2020.10.30. Újra megnyíltak a Virtuális Erőmű Program (VEP) pályázatai az energiahatékony, illetve energiatudatos vállalat, önkormányzat vagy intézmény cím elnyeréséért, de már nemcsak országos, hanem megyei szinten is, hogy kistelepülések és helyi cégek is bekapcsolódhassanak Magyarország legnagyobb fenntarthatósági programjába – hívta fel a figyelmet a VEP.

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásuk szerint a pályázóktól olyan energiahatékonysági projektet, vállalásokat várnak, amelyek méretükhöz vagy tevékenységükhöz képest érdemi energiamegtakarítási vagy szén-dioxid-csökkentési eredményt hoznak.

A közleményben felidézték, hogy egy év alatt összesen 55 megawatt erőművi kapacitást, 660 ezer megawattóra (MWh) villamos teljesítményt takarítottak meg a különféle energiahatékonysági beruházásaikkal a VEP-ben részt vevő szervezetek.

A program keretében tavaly 120 önkormányzat, intézmény és cég fenntarthatósági projektjét díjazták, a beruházásokkal a résztvevők összesen 222 ezer tonnával csökkentették szén-dioxid kibocsátásukat.

A VEP megtakarításainak többségét eddig nagyvállalatok, a főváros és nagyobb városok, valamint intézmények adták. Mostantól a klímacélok teljesíthetősége, valamint a szélesebb társadalmi bázis elérése és erősítése érdekében a kkv-k, a kisebb települések, valamint a lakosság bevonására is nagy hangsúlyt helyeznek a program szervezői – közölték.

A 10 éve működő VEP 627 megawatt soha meg nem termelt energiával már Magyarország negyedik legnagyobb erőművének tekinthető, a program keretében auditált energetikai beruházásokkal eddig 2,17 millió tonna széndioxid kibocsátás-csökkentést értek el.

Az idén teljesen megújult program már nemcsak az átfogó fenntarthatósági szemléletformálásra, a legjobb gyakorlatok díjazására és bemutatására törekszik, hanem segít forrásszervezéssel, kivitelezés-támogatással és projektmenedzsmenttel is partnerei energetikai fejlesztéseit megvalósítani. Idén a VEP partnerei több mint 10 milliárd forint értékben jutottak közösségi forráshoz fenntarthatósági és energiahatékonysági projektjeikhez – áll a közleményben.

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Magyarország, önkormányzat, pályázat
Close