full screen background image
Search
2019. március 24. vasárnap -
  • :
  • :

Kiállítás nyílt az Év Balatoni Háza 2018 építészeti díjpályázat díjazott pályaműveiből

Kiállítás nyílt az Év Balatoni Háza 2018 építészeti díjpályázat díjazott pályaműveiből

2018.12.20. Idén először került meghirdetésre az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázat a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Szövetség szervezésében. A pályázat már első évében is rendkívül népszerű volt, közel két tucat nevező vett részt a megmérettetésen. A szakmai zsűri által kiválasztott díjazott épületekből álló vándorkiállítás első állomása Veszprémben a Megyeháza.

A kiállítást Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke nyitotta meg 2018. december 13-án 10 órakor. Nyitóbeszédében elmondta, közel két éve a Veszprém Megyei Önkormányzattól indult el a Balatoni Szövetséghez a javaslat, hogy kerüljön sor az Év Balatoni Háza pályázat kiírására, így külön öröm, hogy elsőként a Megyeházán láthatóak a díjazott épületek.

A kiállítás megnyitóján részt vett a Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma közel ötven diákja. A jelenlévőket köszöntötte Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség Elnöke. A továbbiakban egy vetített képes prezentáció során Fabacsovics Zoltán megyei főépítész, irodavezető mutatta be a pályázat részleteit és a díjazott épületeket.

A kiállítás 2019. január 4-éig tekinthető meg a veszprémi Megyeháza első emeletén a Szent István terem előtti folyosón.

Forrás: Veszprém Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Polgárdy Imre
Close