full screen background image
Search
2019. június 20. csütörtök -
  • :
  • :

Ki lesz az év vasi embere?

Ki lesz az év vasi embere?

2019.01.03. Huszonegyedik alkalommal hirdeti meg a Vas Megyei Közgyűlés és a Vas Megyéért Egyesület „Az év vasi embere” választást.

A választás első körében a Vas Megyei Közgyűlés és a Vas Megyéért Egyesület által felkért kuratórium kiválasztott tíz személyt, akik közül második körben – az elkövetkező napokban – titkos szavazással döntenek majd a megválasztott személyről. Az eredményt egészen addig titokban tartva – a hagyományokhoz híven – a 2019-es Megyebálon, január 12-én, éjfélkor ismertetik majd.

A megyei önkormányzat ezúttal Szombathely önkormányzatával közösen rendezi meg bálját, méghozzá több év „megyejárás” után a megyeszékhelyen, az Agora – Művelődési és Sportházban. Dr. Balázsy Péter, a Vas Megyéért Egyesület által felkért kuratórium elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelöltek közül tavaly először választottak közönségdíjast. Erre pedig az idén is lesz lehetőség, hiszen a Vas megyeiek (is) egészen január 11-én éjfélig szavazhatnak Vas megye Facebook- oldalán az általuk legalkalmasabbnak tartott jelöltre – az illetőt bemutató méltatás lájkolásával.

A tíz jelölt bemutatása megtalálható a Vas Népe oldalon, a közönségdíjasra szavazni pedig Vas megye Facebook oldalán lehet.

Forrás: Vas megyei Önkormányzat. Fotó: Vas Népe




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in elismerések
Close