full screen background image
Search
2019. november 20. szerda -
  • :
  • :

Jó tapasztalatokkal a sikeres projektekért

Jó tapasztalatokkal a sikeres projektekért

2015. december 19. A korábbi projektekkel kapcsolatos jó gyakorlatokat mutattak be pénteken a Megyeházán tartott tanácskozáson. A meghívott polgármesterek megismerkedhettek a 2007 – 2013 közötti időszakból származó, uniós finanszírozású, azóta is sikeresen működő projektekkel.

A tanácskozást Török Dezső a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 248 millió forintos támogatásával megvalósuló programsorozat része a konferencia.

– Végigbeszéltük a 2007 -2013 közötti uniós fejlesztési ciklus időszakának jó gyakorlatait. A résztvevők videofilmekből, a projektvezetők és menedzserek előadásaiból megismerhették azokat a sikeres projekteket, amelyeket az önkormányzatok valósítottak meg ebben az időszakban. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a tervezésbe, a megvalósításba, a menedzselésbe és a projekt sikeres lezárásába, valamint ötleteket meríthettek az elhangzottakból – összegzett a megyei közgyűlés elnöke.

A bemutatott jó gyakorlatok elsősorban a humánerőforrás fejlesztéséhez kapcsolódtak, és a térségek közötti egyenlőtlenségek felszámolását szolgálják. Siposné Horváth Andrea, Mezőcsát polgármestere, a Járóbeteg szakellátás fejlesztése a mezőcsáti kistérségben címmel tartott előadásából megtudhattuk, a korszerű egészségügyi intézmény szolgáltatásai nagyban javították a dél-borsodiak életminőségét.

Kormos Krisztián, Borsodnádasd polgármestere a Molnárkalács-ház működését mutatta be, de beszélt a városban történt fejlesztésekről is. A gyermekszegénység felszámolását célzó komplex program megvalósulásáról számolt be az edelényi térségből Nagyné Sándor Edina, az encsi térségből Konyor Judit.

A konferencia külön érdekessége volt a határmenti együttműködés bemutatása. Takács Péter Tamás az Abaújvárt – Kenyheccel összekötő híd projektvezetője beszélt a építés történetéről és a térségre gyakorolt, elsősorban a munkanélküliség csökkentő hatásairól.

– A mai konferencián véleményekkel és tapasztalatokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők. Ez egyfajta segítségnyújtás a 2020-ig tartó uniós programozási időszakban megvalósuló, uniós finanszírozású, sikeres projekt tervezéséhez és lebonyolításához – vélekedett a projektmenedzser.

Forrás: BAZ.hu Fotó: www.facebook.com/sajomentehu




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Borsod-Abaúj-Zemplén megye, EU, közgyűlés, Miskolc
Close