full screen background image
Search
2017. november 25. szombat -
  • :
  • :

Indul a zalai foglalkoztatási paktum

Indul a zalai foglalkoztatási paktum

2017.06.14. Megyei iroda megnyitásával, képzési programokkal indul a közel egymilliárd forintból megvalósuló zalai foglalkoztatási paktum tevékenysége – közölte a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke kedden Zalaegerszegen.

Pácsonyi Imre, a zalai innovatív foglalkoztatási paktumról elmondta: a megyei önkormányzat, a zalai kormányhivatal foglalkozatási főosztálya és a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány összesen 963 millió forintból valósítja meg a paktumot.

Árok Krisztina, a kormányhivatal főosztályvezetője hozzátette: a forrásaiból az iroda költségein túl 40 embernek adnak lehetőséget a vállalkozóvá váláshoz, 112 ember képzési lehetőséget kap, 232 dolgozónak pedig a bérköltségéhez járulnak hozzá.

A paktumon felül a két megyei jogú város, Zalaegerszeg és Nagykanizsa, valamint két-két járás összevonásával további három térségben valósulnak meg hasonló programok. A hat program kerete 3,2 milliárd forint, ebből 821 dolgozó bérköltségéhez tudnak támogatást nyújtani, 120 álláskereső esetében az önfoglalkoztatóvá válást segítik, 452 ember képzését támogatják.

A főosztályvezető kifejtette: Zala megye munkaerőpiaci mutatói az 1990-es évek eleje óta nem voltak olyan jók, mint ma, a munkanélküliség átlagosan 5 százalék alatti. A megye egyes járásaiban, így Nagykanizsa, Letenye és Zalaszentgrót térségében azonban magasabb a munkanélküliség, ezen kívánnak javítani a területfejlesztési operatív programból finanszírozott paktumokkal.

Kiemelten segítik a munkaerőpiacon hátrányos helyzetűeket, mint a gyedről vagy gyesről visszatérő kismamákat, a csökkent munkaképességűeket, a 25 év alattiakat és 50 év felettieket. Számukra szakképzéseket, keresetpótló támogatást, útiköltség-térítést és lakhatási támogatást kínálnak, a foglalkoztatóknak pedig hozzájárulást a bérköltségekhez, de az önfoglalkoztatóvá válást és a közmunkából az álláspiacra való átlépést is segítik – mondta a főosztályvezető.

Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője arról beszélt, hogy a zalai vállalkozásoknak is egyre nehezebb szakembert találni, illetve nő az igény a hiányszakmák képzésére. A zalai alapítvány megyeszerte öt irodát működtet, segítik a vállalkozások és a munkavállalók kapcsolatépítését, de tanácsadási programokat is indítottak vállalkozások számára.

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in együttműködés, foglalkoztatás, Pácsonyi Imre, Veszprém
Close