full screen background image
Search
2020. november 25. szerda -
  • :
  • :

Hat és félmilliárd forintból utakat aszfaltoznak és megújul egy felüljáró Nyíregyházán

Hat és félmilliárd forintból utakat aszfaltoznak és megújul egy felüljáró Nyíregyházán

2020.11.18. Központi költségvetési forrásból útfejlesztésre 5 milliárd forintot, további 1,5 milliárdot pedig a város egyik legforgalmasabb felüljárójának felújítására fordít Nyíregyháza önkormányzata.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a nyírségi nagyváros polgármestere szerdán a sajtónak nyilatkozva elmondta, a 36-os főút belterületi szakaszaként használt Tiszavasvári úti felüljáró teljesen megújul, a várhatóan jövő tavasszal kezdődő munkálatok során kicserélik a műtárgy tartószerkezeteit, felújítják a járdákat és kerékpárutat alakítanak ki rajta.

A tervek már elkészültek, a rekonstrukcióhoz szükséges 1,5 milliárd forintot költségvetési forrásból biztosítja a kormány Nyíregyháza számára – közölte a polgármester.

Vinnai Győző, a Fidesz térségi országgyűlési képviselője a tájékoztatón emlékeztetett, a vasúti fővonalak felett átvezető, 1977-ben átadott felüljáró biztosít közúti kapcsolatot a tiszavasvári járással, a város délnyugati részén lévő ipari területtel és a kertvárosi településrésszel. Az évek óta egyre romló állagú forgalmas felüljárón korábban sebességkorlátozást vezettek be.

Kovács Ferenc az MTI kérdésre elmondta, a nyíregyházi önkormányzat a felüljáró rekonstrukciója mellett ötmilliárd forint támogatást kapott a városi földutak aszfaltozására. Nyíregyházán 2010 óta a központi költségvetésből és európai uniós forrásokból több mint száz belterületi földutat aszfaltoztak le és tizenöt csomópontot építettek ki, ez a munka folytatódhat a támogatás révén.

A városvezető hozzátette, a 610 kilométernyi önkormányzati út mintegy fele aszfaltos, a többi megújítására 5-6 milliárd forint értékben rendelkezik kiviteli tervekkel az önkormányzat.

Tájékoztatása szerint hamarosan elindulhat az útépítések első “csomagjának” közbeszerzése, kedvező esetben 2021 tavaszától megkezdődhet a földutak aszfaltozása.

MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, utak
Close