full screen background image
Search
2018. június 24. vasárnap -
  • :
  • :

„Gyógyítsuk meg közösen!”

„Gyógyítsuk meg közösen!”

2017.06.01. Óvodások és kisiskolások ismerkedhettek a környezettudatossággal június elsején a Kaposvári Vigasságok terén. A Somogy Megyei Önkormányzat által szervezett szemléletformáló akció része a megyei klímastratégia kialakításának.

Közel kétszáz nagycsoportos óvodás vett részt a Somogy Megyei Önkormányzat „Gyógyítsuk meg közösen!” elnevezésű szemléletformáló akciójának délelőtti részén, melynek célja a megyei klímastratégiával összhangban a környezettudatos nevelés elősegítése. Ezen a napon került sor a megyei önkormányzat által kiírt rajzpályázat eredményhirdetésére is.

Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében a környezettudatosságot, a meglévő értékek megóvását – melyek megóvása közös feladatunk – hangsúlyozta. A rajzpályázattal kapcsolatban kiemelte: a mintegy 80 beérkezett rajzból megállapítható volt a május 24-i értékelésen, hogy a gyermekek már ennyi idős korban is rendelkeznek e témában probléma felismeréssel.

A „Segíts nekünk!”- Környezetünk többféleképpen beteg. Gyógyítsuk meg közösen! című rajzpályázat óvodás kategóriájában első helyezést ért el Péterfi Zsófia, különdíjban Spilák Barnabás részesült. Mindketten a kaposvári Nemzetőrsori oviból pályáztak.

A Zöld Szívvel Egyesület különdíját, egy 25 ezer forintos könyvvásárlási utalványt pedig a Petőfi utcai óvodások nyerték.Délután közel háromszáz kisiskolás érkezett a Kaposvári Vigasságok terére, ők is részesei lehettek a szemléletformáló akciónak. Az iskolásoknak kiírt rajpályázatot Szűcs Veronika, a siófoki Vak Bottyán Általános Iskola diákja nyerte.

A környezettudatos nevelés elősegítését célzó napon a 2017 márciusában megalakult Somogy Megyei Éghajlat változási Platform tagok közül a SEFAG, a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nkft., a Magyar Cukor, a Toyota KOTO, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és a Zselici Csillagpark képviseltette magát és mutatta be játékos vetélkedők segítségével, hogy az ő tevékenysége milyen módon kapcsolódik a környezet- és klímavédelemhez.

A rendezvénybe bekapcsolódott a Kaposvári Rendőrkapitányság is, akik bemutatókkal színesítették a programot. A tartalmas nap végén minden ovis és iskolás apró ajándékot kapott.

Forrás/fotó: Somogy Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Gyermely, Huszti Gábor, iskolások, Kaposvár, környezetvédelem, önkormányzat, óvodások
Close