full screen background image
Search
2019. november 15. péntek -
  • :
  • :

Fórum a paktum programokról

Fórum a paktum programokról

2016.03.11. A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség közreműködésével tartott Foglalkoztatáspolitikai Fórumot a megyei önkormányzat, melynek vezetője, Fehérvári Tamás köszöntötte a résztvevőket. A szakmai fórum témája a TOP 5.1.1 pályázat keretében megvalósuló megyei szintű foglalkoztatási együttműködések voltak, melynek érintettjei – önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozások, szakmai szervek képviselői – a Vármegyeháza dísztermében gyűltek össze.

A megyei közgyűlés elnöke a kormányzat és a megyei önkormányzat közös céljának nevezte, hogy Tolna megye sikeres legyen a foglalkoztatás területén. Ennek érdekében az elmúlt időszakban számos egyeztetés történt valamennyi érintett szereplővel – tájékoztatatta a résztvevőket Fehérvári Tamás.

Az elnök Hirt Ferenc megyei fejlesztési biztos üzenetét is tolmácsolta, mely szerint: a fejlesztésekkel kapcsolatosan készséggel vár minden érdeklődőt. Fehérvári Tamás szintén partneri együttműködéséről biztosította a megyei szervezetek képviselőit.

A rendezvény szakmai előadásokkal folytatódott, melyek a foglalkoztatási együttműködések (paktum) céljait, lényegét és lehetőségeit részletezték. A szakértők beszámoltak a Tolna megyei eredményekről, a jelenlegi állásról és a jövő feladatairól is.

Hollósi Szabolcs előadásában hangsúlyozta: a paktum lényeges eleme, hogy egy olyan közös ügyről szól, amely a helyi gazdaság és foglalkoztatás fejlesztésében érdekelt szervezetek partnerségi alapú együttműködésére helyezi a hangsúlyt. Célja, hogy a térség munkaerő-piaci helyzetét javítsa.

Az együttműködő feleket illetően elmondta, hogy az önkormányzatok a helyi illetve megyei fejlesztési koordinációban játszanak fontos szerepet, míg a kormányhivatal legfontosabb feladata a munkanélküliség kezelése, és a gazdaság segítése a megfelelő humánerőforrás biztosításával. A vállalkozások, szociális partnerek, civil szervezetek és a képzőintézmények pedig képesek segíteni többek között a munkaerő megtartásában, az álláskeresők felkészítésében, vagy például az érdekképviseletben.

Az előadók bemutatták a TOP-os paktumok új elemeit, melyek közül az egyik leglényegesebb, hogy a paktum összekapcsolja a gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztést, azaz a kereslet és a kínálat fejlesztését. Fontos, hogy a hagyományos kínálati megközelítés helyett az új módszer már a vállalkozások munkaerőigényeire alapozva, keresletvezérelt programként működik. A paktum nem csupán partnerségre fókuszál, komplex munkaerő-piaci programok megvalósítására irányul.

Forrás/fotó: Tolna Megyei Önkormányzat További képek: Facebook – kattintson!




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Fehérvári Tamás, foglalkoztatás, fórum, önkormányzat, pályázat, Tolna megye
Close