full screen background image
Search
2019. július 19. péntek -
  • :
  • :

Csökkent a bűncselekmények száma Zalában

Csökkent a bűncselekmények száma Zalában

2019.06.20. A Zala Megyei Közgyűlés tagjainak Dr. Sipos Gyula megyei rendőrfőkapitány számolt be a megye közbiztonsági helyzetéről, legfontosabb intézkedéseikről és feladataikról. Elmondta, hogy az elmúlt évben csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Zalában, nem történt olyan kiemelten súlyos, a köznyugalmat megzavaró esemény, amely megrendítette volna az itt élők és az ide látogató turisták biztonságérzetét.

Kérdőíves felmérés is igazolja, hogy a lakosság szubjektív biztonságérzete jó. Tekintettel a megye aprófalvas településszerkezetére, igyekeztek erősíteni a falvakban élők és a vidéki területek közbiztonságának fenntartását szolgáló körzeti megbízotti tevékenységet, valamint szoros együttműködést kialakítani a helyi önkormányzatokkal és a polgárőr egyesületekkel. A közlekedési kihágások visszaszorítása mellett kiemelt figyelmet fordítottak a bűnmegelőzésre, melynek fókuszában a gyermekek, a fiatalok és a 65 éven felüliek álltak.

Ezt követően Egri Gyula igazgató tájékoztatta a grémiumot a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság előző évi tevékenységéről, melyben a beavatkozások mellett egyre inkább előtérbe helyezték a proaktív hatósági munkát és a preventív kommunikációt. A tudatos megelőzés eredményeként jelentősen csökkent a megyében a tűzesetek száma, amely még az ötéves átlag felét sem érte el 2018-ban, valamint nem történt a megyében szén-monoxid-mérgezés miatti haláleset sem.

Elmondta, hogy egyetlen káreseti bejelentés sem maradt intézkedés és egyetlen tűzoltói beavatkozásra szoruló sem maradt segítség nélkül, melyhez jelentős mértékben hozzájárult az önkéntes tűzoltó egyesületek bekapcsolódása a mentési tevékenységbe.

Dr. Pál Attila, a közgyűlés elnöke a köszönetet mondott a két szervezetnek a megye lakosságának biztonsága érdekében végzett munkájáért.

Elfogadta a megyegyűlés a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat munkájáról szóló tájékoztatót, melynek középpontjában a horvát nyelv, a kultúra, a hagyományok megismertetése, a horvát nyelvű hitélet és az anyaországgal való kapcsolatok erősítése áll. Ez utóbbi érdekében koordináló szerepet is vállalnak a Mura két oldalán található települések együttműködésének segítésében.

A következőkben módosította a testület a Zala Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetését, valamint jóváhagyta a zalavári Szent István kápolnában található kulturális javak ingyenes megyei önkormányzati tulajdonba adására vonatkozó kérelem benyújtását a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-hez.

Döntés született az Interreg V-A Magyarország – Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 2. pályázati körében az önkormányzat partneri részvételével benyújtott Riverside (A határmenti Mura-Dráva-Duna bioszféra rezervátum fejlesztése és védelme) és CO-EMEP (A határmenti terület energia szegénységének csökkentése és a hatékonyabb energia menedzsment érdekében együttműködések kialakítása) elnevezésű projektek, valamint az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság által kiírt HUNG-2019, a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének támogatására szóló felhívására benyújtott „Őszi Értéknap” elnevezésű pályázat jóváhagyásáról.

Zárt ülésen döntött a testület a megyei közgyűlés által alapított kitüntető cím és díjak 2019. évi díjazottjairól. Az elismerések átadására a 2019. szeptember 14-én tartandó ünnepi közgyűlésen kerül sor.

Forrás: Zala Megyei Önkormányzat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

More in Dr. Pál Attila, Dr. Sipos Gyula, Interreg, katasztrófavédelem, költségvetés, közgyűlés, önkormányzat, rendőrség, Zala megye
Close